Foci

Laczkóék kiejtették Rudolfékat

A Bari hazai pályán szenvedett 1-0-ás vereséget a Sampdoriától a Serie A 34. fordulójában, így már matematikai esélye sincs a bentmaradásra.

Az első félidőben Maccarone járt legközelebb a gólhoz, azonban vendégek támadója két ziccert is kihagyott, míg a hazaiaknál Huseklepp hagyott ki nagy helyzetet, az ismét kezdőként pályára lépő Rudolf Gergely remek ütemű passzával lépett ki, de csúnyán mellégurított, így 0-0-ról várták a felek a folytatást.

A második felvonás elején ismét Huseklepp lett a főszereplő, a Bari norvég szélsője szabálytalankodott saját büntetőterületén belül, Pozzi pedig értékesítette a tizenegyest. A folytatásban a hazaiak bármennyire igyekeztek, nem akart összejönni az egyenlítés, ezzel pedig biztossá vált, hogy a Kakasok a következő szezont a másodosztályban töltik, négy fordulóval a vége előtt ugyanis már 14 egység a hátrányuk a még bentmaradást érő 17. hely mögött, melyre most a Samp lépett elő.

A hazaiaknál Rudolf Gergely, a túloldalon Laczkó Zsolt is végigjátszotta a mérkőzést, Koman Vladimirt nem nevezte edzője az összecsapásra.

Ez a találat pecsételte meg a Bari sorsát:

Mindeközben az Inter és a Lazio vívott egymással nagy csatát Milánóban, melyen már a 23. percben villant a piros, Julio Cesar szabálytalankodott Zarate ellen a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig a sértett értékesítette, már igen korán ember- és gólhátrányba került a címvédő. A szünet előtt Sneijder szabadrúgásból egalizálni tudott, majd a második felvonásban a vezetést is sikerült megszereznie, Samuel Eto’o köszönt be, az Inter pedig 2-1-es győzelmével feljött a tabella második helyére.

Sneijder gyönyörű gólja:

A Nápoly úgy tűnik kiszáll az aranyért folytatott harcból, a csapat ugyanis a rivális Palermo vendégeként kapott ki 2-1-re, pedig már a második percben vezetett Cavani büntetőjével.

Amauri úgy tűnik megtalálta a góllövőcipőjét Parmában, ezúttal az Udinesének köszönt be kétszer is, ezzel pedig tett egy szívességet az őt kölcsönadó Juventusnak, amely este a Catania ellen faraghat hátrányából.

A Milan Vass Ádám csapatával, a Bresciával meccsel este, győzelme esetén négy fordulóval a vége előtt akár nyolc egység is lehet az előnye.

A Roma már korábban letudta soros meccsét, a Farkasok egy korai gólnak köszönhetően verték a Chievót.

Eredmények – Serie A, 34. forduló:
Bari – Sampdoria 0-1 (0-0)
Gólszerző: Pozzi (59. – 11-esből)
Bologna – Cesena 0-2 (0-0)
Gólszerző: Giaccherini (48.), Malonga (84.)
Cagliari – Fiorentina 1-2 (0-1)
Gólszerző:Cossu (46.) illetve Cerci (45., 50.)
Genoa – Lecce 4-2 (2-2)
Gólszerző: Floro Flores (10., 62.), Palacio (43., 54.) illetve Di Michele (3., 30.)
Inter – Lazio 2-1 (1-1)
Gólszerző: Sneijder (40.), Eto’o (53.) illetve Zarate (24. – 11-esből)
Piros lap: Julio Cesar (23.)
Palermo – Napoli 2-1 (2-1)
Gólszerző: Balzaretti (38.), Bovo (45. – 11-esből) illetve Cavani (2. – 11-esből)
Udinese – Parma 0-2 (0-1)
Gólszerző: Amauri (13., 90.)
Piros lap: Inler (21.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik