Foci

Kikapott az Arsenal

Arséne Wenger csapata nagyon távol került az angol bajnoki címtől, miután 2-1-es vereséget szenvedtek a Bolton otthonában.

Mivel a Manchester United tegnap nyerni tudott, az Arsenal már kilenc pontos hátrányban volt a listavezetővel szemben az angol bajnokság 34. fordulójának vasárnapi mérkőzése előtt. Fabregaséknak azért is igyekezniük kellett, mert a Chelsea is begyűjtötte a három pontot, így a városi riválissal is tartani kellett a lépést.

Nagy iramban indult a Bolton és a vendég Arsenal összecsapása, eleinte mindkét csapatnak megvoltak a maga lehetőségei, a 38. percben pedig a gól is megérkezett. Egy hazai szöglet után Nasri még testtel blokkolta a kapura tartó fejest, a kipattantót viszont Sturridge könnyedén stukkolta a vendégek kapujába.

A Bolton előnye rögtön a második félidő elején tovább nőhetett volna, Szczesny azonban hárítani tudta Davies borzalmasan elvégzett büntetőjét. Egy percre rá a másik oldalon Van Persie-nek készítettek le egy labdát lövésre, a holland támadó teketóriázás nélkül kilőtte a bal alsó sarkot.

Az Ágyúsok még az egy ponttal sem lehettek volna elégedettek, de ez sem jött össze, miután a 90. minutumban Cohen egy szöglet után megelőzte védőjét, és a londoniak kapujába fejelt.

Az Arsenal négy körrel a bajnokság vége előtt harmadik a táblázaton, kilenc pont lemaradással a listavezető Manchester Unitedhez képest. A Bolton a nyolcadik.

Eredmény – Premier League, 34. forduló
Bolton Wanderers – Arsenal 2-1 (1-0)
gólszerző: Sturridge (38.) Cohen (90.) illetve Van Persie (48.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik