Tech

Brutális áron jöhetnek a Sony kvantumpontos OLED tévéi

Sony
Sony

Az év elején mi is beszámoltunk arról, hogy a CES kütyüexpó keretében a Sony a világon elsőként jelentett be olyan 4K-s okostévéket, amik már úgynevezett QD-OLED panelt használnak. A hagyományos – az LG Display által gyártott megoldásnál – jobb képminőséget biztosító megoldásról már a leleplezés pillanatában sejteni lehetett, hogy nem lesz olcsó mulatság, de a ProHardver információi szerint a japán gyártó újdonságai bőven a luxus kategóriába fognak esni.

A lap által hivatkozott netes pletykák szerint az új technológiával egyedüliként felszerelt Master Series A95K tévé 55 hüvelykes változata 3000 dolláros (~950 ezer forint), míg a 65 hüvelykes variáns 4000 dolláros (~1,3 millió forint) áron kerül majd forgalomba. Bár tapasztalataink alapján a Samsung gyártotta QD-OLED panelek tényleg szintlépést jelentenek a „hagyományos” OLED kijelzőkhöz képest, a megszellőztetett ár még ennek fényében is kifejezetten magas, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy ma lehet új OLED tévét venni akár 350 ezer forint környékén is.

Kapcsolódó
Egyelőre páratlan tévét villantott a Sony
A Sony új csúcstévéje egészen új paneltechnológiát használ, továbbá kamera és trükkös távirányító is jár hozzá.

Az idén debütáló QD-OLED technológia lényege, hogy egyesíti az OLED és kvantumpontos LED (azaz QLED) kijelzők előnyeit. Egyrészt megkapjuk a tökéletes feketét és a végtelen kontrasztot biztosító, egyenként vezérelhető organikus diódákat az OLED oldalról, és emellé jön a QLED-nél megszokott jóval nagyobb fényerő és a sokkal élénkebb színvilág. Jelen állás szerint a Sony az első, aki ilyen panellel szerelt okostévét dob piacra, de esélyes, hogy előbb-utóbb a Samsung is bejelenti a saját technológiáján alapuló okostévéjét, várható továbbá, hogy idővel más gyártók is lecsapnak erre a megoldásra. Kérdés persze, hogy mennyiért kínálják majd ezeket a modelleket, ugyanakkor az biztos, hogy amint elkezdődik a verseny ebben a szegmensben, úgy fognak mérséklődni az árak, akár csak korábban a sima OLED paneles készülékek esetében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik