Gazdaság

Többmilliárdos beruházással bővíti miskolci gyárát a Bosch

Hat és félmilliárd forintból valósul meg az az új beruházás, amellyel 400 új munkahelyet teremt miskolci gyárának bővítésével a Bosch csoport.

A tervezett új gyárcsarnok ünnepélyes alapkőletételét szerdán tartották a borsodi megyeszékhelyen, amelyen részt vett Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Káli Sándor Miskolc szocialista polgármestere és Klaus Leupold, a Bosch Energy Body Systems Kft. miskolci gyárigazgatója.

A gyárigazgató úgy fogalmazott: a miskolci bővítés terve már 2006-ban felmerült, mivel az itteni gyár megrendelés-állománya dinamikusan nőni kezdett és mára már a kapacitáskihasználtságának csúcspontjára jutott.

Emlékeztetett arra, hogy Miskolcon jelenleg a Bosch elektromos kéziszerszám-üzletágának gyártó és termékfejlesztő vállalata, a Robert Bosch Power Tool Kft., valamint az autóipari alkatrészek – egyebek mellett indítómotorok, generátorok, törlő rendszerek, fúvómotorok és indítószerkezetek – gyártásával foglalkozó Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. működik. Az új gyáregység ez utóbbihoz épül, átadását jövő év májusára tervezik.

A városi fejlesztő cég, a Miskolc Holding Zrt. 140 millió forinttal járult hozzá a gyártócsarnok létesítéséhez.

A bővítés régiós jelentőségét mutatja az, hogy az Észak-magyarországi Operatív Program 981 millió forinttal támogatta a beruházás megvalósítását a hozzá tartozó irodákkal, szociális helyiségekkel, logisztikai területekkel és egyéb kiszolgáló létesítményekkel együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik