Simicskó István a „Titkok és Szolgálatok” című konferencián emlékeztetett, hogy a rendszerváltás előtt a Belügyminisztérium alatt működött a III-as főcsoportfőnökség, ezért nem jó irány szerinte a polgári titkosszolgálatok becsatolása a Belügyminisztériumhoz. A politikus rámutatott, hogy mind a rendőrségnek, mind a titkosszolgálatnak megvan a maga feladata, és nem lenne jó összekeverni ezt a kettőt.
A nemzet biztonságának érdekeit kell mindenképpen szem előtt tartani, a szervezeti elképzelések szerinte másodlagos kérdések – mondta Simicskó, aki azt el tudná képzelni, hogy összevonják a Katonai Felderítő Hivatalt és a Katonai Biztonsági Hivatalt, de azok teljes felszámolását nem támogatja.
A nemzetbiztonsági bizottság elnökének tájékoztatása szerint jelenleg mintegy ötezer ember dolgozik az állam által fenntartott titkosszolgálatoknál – ezren a katonai, négyezren a polgári szolgálatoknál.
