Gazdaság

Jelentősen drágulni fognak az élelmiszerek

A gazdasági növekedés beindulása és az üzemanyagok árának emelkedése miatt a következő években drágulni fognak az alapvető mezőgazdasági termékek.

A két évvel ezelőtti nagy árrobbanáshoz képest csökkent ugyan a fontosabb mezőgazdasági cikkek ára az elmúlt időszakban, de a 2010-2019 között években várható árak mindenképpen magasabbak lesznek az elmúlt tíz év átlagánál, amihez hozzájárul a bioüzemanyagok elterjedése is.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), valamint az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) az élelmiszerbiztonsági kockázatokra is felhívta a figyelmet, elsősorban Európát illetően, mivel megállapításai szerint a nagy nyugat-európai importőr országokban stagnálni fog a termelés, viszont jelentősen növekszik majd egyebek mellett Kínában, Brazíliában, Indiában, Oroszországban és Ukrajnában.

Az OECD-FAO közös előrejelzése szerint a búza és a szemestermények ára reálértékben 15-40 százalékkal lesz magasabb az elkövetkező tíz évben, mint az árrobbanást megelőző tíz esztendőben, azaz 1997-2006 között. A növényi olajok 40 százalékkal, a tejipari termékek 16-45 százalékkal drágulhatnak – a legnagyobb mértékben a vaj ára mehet fel -, és drágulhatnak a hústermékek is, de a többiekhez viszonyítva kisebb mértékben.

A mezőgazdasági kibocsátás várhatóan Brazíliában növekszik majd a legnagyobb mértékben a következő évtizedben 40 százalékkal. Oroszországban 26 százalék, Ukrajnában 29 százalék, Kínában 26 százalék, Indiában 21 százalék körüli lesz a növekedés. Ezzel szemben az Európa Unióban mindössze négy százalékos termelésbővülés várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik