Gazdaság

Varga: a kormány azonnal intézkedik a gazdasági tényfeltárás után

A kabinet azonnal döntéseket fog hozni, miután a gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése elkészül - – mondta Varga Mihály.

A Miniszterelnökség államtitkára azután nyilatkozott, hogy Sólyom László köztársasági elnöktől átvette kinevezési okiratát.

Az államtitkár arra az újságírói kérdésre, nem gondolja-e, hogy Kósa Lajos csütörtöki mondatai okozták a forint hirtelen esését, azt válaszolta: az eseményeket egy nagyobb összefüggésbe kell helyezni, és akkor minden világossá válik.

Varga Mihály közölte: a tényfeltáró bizottság várhatóan hétvégére elkészül a jelentésével. A kormány számára ez lesz az a fontos dokumentum, ami alapján ki tudja jelölni a jövőbeni mozgásteret – tette hozzá az államtitkár.

Kiemelte: az euró eddig is hektikus volt, ebben nincs újdonság. Mint mondta, ez a kormány azt vállalta, hogy a múltnak azokat a hiányosságait feltárja, aminek gazdasági következménye van, és megpróbálja orvosolni a magyar gazdaság több baját, amit örökölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik