Gazdaság

Ötezer fős leépítés lehet a vasútnál

Gaskó István szerint akár ötezren is elveszíthetik állásukat az osztrák kézben lévő Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) súlyos válsága miatt.

A legradikálisabbnak számító magyar vasutas szakszervezeti vezető, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke azonban nem nézné tétlenül a tömeges elbocsátásokat – írta a Format című osztrák gazdasági hetilap a pénteken megjelent számában.

A Format emlékeztetett, hogy az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) magyar teherszállító leányvállalatánál, az egykori MÁV Cargónál az év végén lejár a munkahelyek megtartására vonatkozó garancia, a veszteséges társaság pedig szanálásra szorul.

Az RCH kivonulhat a darabáru-szállítási piacról, ami a magyar szakszervezetek szerint a cégnél 2 ezer, a MÁV-nál pedig további 3 ezer munkahely megszűnésével járhat – írta a lap.

A Format szerint a szakszervezetek “már egyenesítik a kaszát”, a konfliktus azonban várhatóan kompromisszummal végződik; a budapesti kormány csökkenti a pályahasználati díjat, az osztrák cég pedig eltekint a magyarok tömeges elbocsátásától.

Pénteki sajtótájékoztatóján Gaskó István jelezte: ha nem születik kompromisszumos megoldás a foglalkoztatásról, akkor a VDSZSZ sztrájkolni is hajlandó az elbocsátások ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik