Közélet

Roma politikus is felkerül a Jobbik listájára

A Jobbik a közös ellenzéki lista rá eső részére roma politikust is jelöl, méghozzá Varga Ferencet, aki 2014 óta a szegvári roma nemzetiségi önkormányzat vezetője – jelentette be Jakab Péter, a párt elnöke kedden a Facebookon.

Varga diplomás közgazdász, aki a bejegyzés szerint azért nem indult el az előválasztáson, mert úgy vélte, hogy cigányként nem lett volna esélye nyerni, és annak is örül, ha a munkájával a háttérből segítheti az egységes ellenzék győzelmét.

Jakab szerint ugyanakkor a politikus „egy végtelenül tisztességes, tehetséges, szorgalmas fiatalember”, akire „nagy feladat vár az ország újraegyesítésében, a gyűlölet árkainak betemetésében, a vidék felemelésében”, és aki nem jelentkezett a képviselői székért, de pont ezért érdemli meg azt.

Márki-Zay Péternek és neked is elmondtam: a kvótákat nem támogatom. A tehetségeket viszont igen. Származástól függetlenül,

írta a Jobbik elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik