Gazdaság

Kgfb-kampány: 10 milliárd forint sorsa a tét

Tavaly 12 milliárd forintot takarított meg az a másfél millió autós, aki kötelező gépjármű felelősségbiztosításához (kgfb) biztosítót váltott, az idén pedig 10 milliárd forintot spórolhatnak.

A tavalyi kgfb-kampányban az átlagdíj valamivel 25 ezer forint felett volt. A netrisk.hu internetes alkusz adatai szerint aki egy évvel ezelőtt biztosítót váltott, átlagosan 15 ezer forintot takarított meg. Ez az adat azért mondható általánosnak, mivel az interneten biztosítót váltók 58 százaléka ennél az alkusznál intézte a váltást.

Egy másik internetes alkusz, a biztositok.hu pedig a díj nem fizetése miatti kgfb-szerződés megszűnésre hívja fel az autósok figyelmét a közleményében. Évente ugyanis több mint 500 ezer autóssal fordul elő az, hogy az esedékességtől számított 60. napig nem fizeti be a kgfb díját, így a biztosító díjnemfizetési okkal törli szerződését. Ilyenkor az autósnak – a biztosítási éven belül – annál a biztosítónál kell ismét kötelezőt kötnie, ahol az előző szerződése megszűnt.

Az új szerződés megörökli a díjnemfizetéssel megszűnt előzményszerződés biztosítási évfordulóját. Új, évközi biztosítási évfordulója lesz viszont a díjnemfizetési okkal újrakötött szerződésnek akkor, ha a díjnemfizetéses törlés és az újrakötés között eltelt egy biztosítási évforduló.

Mindez azért fontos, mivel csak a 2010 előtt vásárolt autóknál fordul a naptári évvel a kgfb szerződés is. Aki az idén vett autót, az a következő években a vétel napján válthat biztosítót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik