Széky János: Új mítosz van
A szájhagyomány úgy tartja, Orbán Viktor 1989. június 16-án, a Hősök terén kikergette az oroszokat.
Nem az a lényeg, hogy mi történt. Valójában azt mondta: „Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.” Függetlenül attól, hogyan állt a csapatkivonások ügye abban a pillanatban nyilvánosan és a színfalak mögött, a szabad választások dicséretes sürgetésén kívül a mondat éle az aktuális kormány ellen irányult, amelyről a szónok fel sem tételezte, hogy tenni tudna és akarna bármit a szovjet megszállók távozásáért. Holott a teljes csapatkivonásról szóló egyezményt pontosan a második Németh-kormány tárgyalta le és írta alá még a választások előtt. Mondom, nem a valóság a fontos, hanem éppen a gondosan ápolt legenda, hogy Orbán, korát megelőzően – hívei szerint halált megvető bátorsággal, ellenfelei szerint esztelen vakmerőséggel vagy ellenkezőleg, tudatos provokációval, az ellenzéki megegyezést felrúgva – azt követelte és nem mást: menjenek ki az oroszok. Ennek persze az a gondolati magva, hogy a szovjet megszállás rossz dolog – ami cáfolhatatlan.
Domány András: Az Elnöki Tanács, mint vérbíró?
Mi köze az 1956 utáni megtorláshoz egy híres orvosnak, egy volt püspöknek és a Talpalatnyi föld írójának? Az, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának (NET) tagjaiként – legalábbis formailag – ők küldtek akasztófára vagy kivégzőosztag elé húsz „ellenforradalmárt”. Ezt tudtam meg egy nemrég megjelent könyvből, és meglepve látom, hogy a kérdéssel nemigen foglalkoztak eddig a történészek. Eörsi László minden eddiginél részletesebb életrajzokat tett közzé az 1956-os forradalom kivégzett részvevőiről (Irgalomnak helye nincs, Kossuth Kiadó, Budapest, 2021), és a történeteket végigvitte az ítéletvégrehajtásig. A halálos ítélettel végződött perek végén a bíróság, bár nem minden esetben, de többnyire átalakult kegyelmi tanáccsá, és döntött, javasolja-e az államfőnek, hogy kegyelmezzen meg az elítéltnek. Az államfő pedig 1949 óta – szovjet mintára – egy 21 tagú testület volt, a NET, amelyet az országgyűlés választott saját tagjai közül. Arról nincs adat a könyvben, amely csak a kivégzettekről szól, hogy összesen hány kegyelmi javaslat született, és ezek közül hányat fogadtak el, de azt közli, hogy az Elnöki Tanács húsz esetben utasította el a felterjesztést. A NET persze ugyanúgy báb volt, mint a korszakban az egész országgyűlés, de azt csak találgatni lehet, hogy mögé bújva kik hozták az igazi döntéseket.
Durst György: Miénk a múlt, magunknak építjük
Na, ez most sikerülni fog! – gondoltam, amikor elolvastam a nemrég közzétett hírt a bicentenáriumra készülő Petőfi-film támogatásáról a Nemzeti Film Intézet honlapján. Kissé zavart ugyan, hogy dátum szerint ezt a döntést már január elején meghozták – nem értem, ezt az örömhírt miért csak most közli a testület.
Jegyezzük fel nevüket az utókor számára: Pál Ákos Bertalan Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgató, a Filmszakmai Döntőbizottság elnöke, Káel Csaba rendező, Kálmán András forgalmazási szakember, Pesti Ákos producer, Fonyódi Tibor forgatókönyvíró, Lukácsy György esztéta. Hozzáértésük vitathatatlan, ezt rövid életrajzuk is bizonyíthatja, ami a honlapon szintén szerepel, bár szakmai múltjuk – egy-két kivétellel szintén rövid. A filmet produ-cerként jegyző csapat biztosíték lehet a filmtámogatás összegének cél- és rendeltetésszerű felhasználására, jegyezzük meg az ő nevüket is: Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László és Rákay Philip; nyilván a forgatókönyv minősége lehengerelte a döntnököket, amelyet Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk jegyez, és végül a művészi kivitelezés felelősei közül, az operatőr Dobos Tamás, és a rendező Lóth Balázs nevét.
Gondoljunk arra is, hogy a cél megvalósítására 4,5 milliárd adóforintot fordíthatnak.
Dobozi István: Putyin és Ukrajna – Miért éppen most?
Washingtonban a Világbanktól, a volt munkahelyemtől tíz perc sétára van a Brookings Institution, Amerika egyik legbefolyásosabb agytrösztje, ahonnan egyes munkatársak ki-be járnak a kormányba. Amikor csak tehettem, elmentem az engem érdeklő előadásokra. Különösen, ha Fiona Hill, az intézet oroszszakértője beszélt, aki korábban a Nemzeti Hírszerzési Tanácsnál dolgozott, később pedig, Donald Trump elnöksége alatt a Nemzetbiztonsági Tanács eurázsiai ügyekért felelős igazgatója lett. Társszerzője a Mr. Putin: Operative in the Kremlin című, komoly visszhangot kiváltott könyvnek. Oroszországon kívül kevesen ismerik nála jobban Vlagyimir Putyin elnök geopolitikai gondolkodását, mozgatórugóit, reflexeit. Putyinnal kapcsolatban Hillnek soha nem voltak illúziói. Jól tudta például, hogy az orosz elnök KGB-s múltjával kiválóan összevág a kiberháborús akciózás. Putyin maga mondta már elnökként: „A hírszerző ügynök két dologgal foglalkozik: az ellenfél gyöngéinek kitapogatózásával és információkkal.” A legutóbbi két amerikai elnökválasztással kapcsolatban Putyint éppen információs tevékenysége miatt érték a legélesebb támadások Washingtonban.
Magyar Péter: Olasz elnökválasztás – a pártok csődje
A tragikomikus olasz államelnök-választás valójában Mario Draghi kormányfőről szólt. Arról a pénzügyi szakemberről, aki az államkincstárt vezette tíz éven át, majd az olasz jegybankot, ahonnét az Európai Központi Bank élére került. Majd az euró megmentőjeként köszönt le e hivataláról, hogy tavaly februárban Sergio Mattarella köztársasági elnök, átnyúlva a marakodó és megállapodásra képtelen pártok feje fölött, kinevezze a szakértőkből álló nemzeti egységkormány vezetőjének.
Draghi – vaskézzel – sikeresen kezelte a koronavírus-járványt (ez Olaszországot sújtotta a legkeményebben): kormányrendelet nyomán munkába csak az járhatott, aki beoltatta magát, s az átoltottság ma kilencvenszázalékos. Tető alá hozta az európai helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervet (a közös adósságvállalással létesített alap legnagyobb kedvezményezettje Olaszország, kétszázmilliárd eurót kell okosan, az ország javára váló módon felhasználni). Ennek keretében régóta halogatott reformokat indított útnak (például a lassú és nehézkes igazságszolgáltatás átszervezésével). A londoni The Economist szerint 2021-ben Olaszország volt a legsikeresebb, legnagyobb haladást felmutató európai állam.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
