Gazdaság

Nem köthet kötelező felelősségbiztosítást az AIM biztosító

Megtiltotta az AIM Általános Biztosító Zrt. számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) termék terjesztését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

A szervezet közleménye szerint a tiltás a biztosító kgfb-alágazatra vonatkozó tevékenységi engedélyének visszavonásáig hatályos. Az AIM egyéb biztosítási tevékenységét a határozat nem érinti, a cég így továbbra is működhet a magyar biztosítási piacon.

Az AIM ennek alapján 2010. október 19. napját követően kgfb-termékre tett ajánlatot nem fogadhat el, a flottákhoz tartozó újabb gépjárművet nem biztosíthat, és a 2011. évre vonatkozóan kgfb-díjtarifát nem hirdethet meg. A biztosító ugyanakkor köteles az általa már korábban megkötött kgfb-szerződésekből eredő valamennyi kötelezettségét teljesíteni.

A felügyelet kötelezte a biztosítót arra is, hogy 2010. december 31-től havonta adjon tájékoztatást a kgfb-tevékenységének megszüntetésére vonatkozó, 2010. október 8-án kelt intézkedési tervének végrehajtásáról. Év végétől az AIM ugyancsak havonta köteles számot adni kgfb szerződés-állományának, kárkifizetési adatainak, illetve az alágazathoz kötődő egyes tartalékainak alakulásáról.

A biztosítónak 2010 végére alkalmassá kell tennie nyilvántartását és belső szabályozási rendszerét arra, hogy a jogszabályoknak megfelelően kezelni tudja az intézkedési terv szerint csökkenő kgfb szerződés-állományából és a szolgáltatási kötelezettségekből adódó feladatokat.

A felügyelet a határozatot megalapozó cél- és utóvizsgálatában megállapította: a biztosító kgfb állomány-nyilvántartásának és -kezelésének valamennyi területén számos alkalommal megsértette a jogszabályokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik