Kultúra

Végre megvan a Gyűrűk Ura sorozat hivatalos címe

És egy teasert is kapott a produkció.

Az idei év egyik legnagyobb dobásának ígérkezik a Gyűrűk Ura világában játszódó sorozat, ami bár hónapokon belül képernyőre kerül, eddig egészen keveset tudunk csak róla, még a hivatalos címet sem hozták nyilvánosságra az alkotók.

Eddig, a Hvg ugyanis észrevette, hogy a sorozatot gyártó Amazon Prime a YouTube-on jelentkezett egy videóval, amelyben nemcsak, hogy ízelítőt adnak abból, ami ránk vár, de bejelentették a szeptemberi premier dátumot és a sorozat címét is felvillantották végre. Ez pedig nem más, mint

A hatalom gyűrűi.

A sorozat alkotói, J.D. Payne és Patrick McKay azt is elárulták, hogy a cselekmény a Másodkorban játszódik majd (tehát jóval a Gyűrűk Ura-filmek történései előtt), és annak minden fontos mozzanatát feldolgozza majd, beleértve a gyűrűk megalkotását, Szauron felemelkedését, és a tündék és az emberek utolsó szövetségét is.

A rajongók fenhetik a fogukat, hiszen ahogy a szerzőpáros is említi, a filmekben az Egy Gyűrű történetét dolgozták csak fel, ám ennél jóval több, további 19 mágikus mütyür létezett J. R. R. Tolkien világában, ezeknek a történetét igyekeznek minél izgalmasabban és részletesebben elmesélni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik