Belföld

Elutasították a Völner-ügyben eljáró ügyészek ellen tett feljelentést

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasította a Völner-ügyben eljáró ügyészek ellen, hivatali visszaélés bűntette miatt tett feljelentést – közölték szerdán.

A Demokratikus Koalíció decemberben tett feljelentést, mert szerintük a Központi Nyomozó Főügyészség meg nem nevezett ügyésze, illetve ügyészei hivatalai visszaélést követtek el azzal, hogy nem kezdeményezték Völner Pál letartóztatását. A párt úgy vélte, hogy ügyészség az ennél jóval csekélyebb súlyú ügyekben is arra szokott hivatkozni, hogy már amiatt felmerül a szökés veszélye, hogy az illetőt szabadságvesztés fenyegeti, és fennáll a befolyásolás veszélye is.

A Fővárosi Főügyészség szerdai közleményében viszont azt írta, hogy a Büntetőeljárásról szóló törvény nem határoz meg olyan esetet, amikor az ügyész a letartóztatást köteles indítványozni. Ellenben a törvény előírja, hogy büntetőeljárásban alapvető jogot korlátozni csak a törvényben meghatározott okból, módon és mértékben lehet, feltéve, hogy az elérni kívánt cél kisebb korlátozással nem biztosítható.

Az eljárási törvény rendelkezései alapján, a fokozatosság és az arányosság elve azt is magában foglalja, hogy kényszerintézkedés alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az elérni kívánt cél kényszerintézkedés alkalmazása nélkül nem biztosítható, írták. A letartóztatás ugyanis nem cél, hanem eszköz, így az eljáró ügyésznek, bírónak mindig mérlegelnie kell azt, szükséges-e a letartóztatás a büntetőeljárás eredményes lefolytatásához.

Hozzátették: a Fővárosi Nyomozó Ügyészség megállapította, hogy az eljáró ügyészek nem követtek el bűncselekményt, ezért a feljelentést elutasította.

Kapcsolódó
444: Völner az Igazságügyi Minisztérium bejáratánál kapott 3 milliót Schadltól
A fideszes politikus egy másik tárcánál is megpróbált közbenjárni a végrehajtói kar elnöke által hozzá vitt ügyekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik