Gazdaság

Hivatali visszaélés miatt feljelenti a DK a Völner-ügyben eljáró ügyészt

Palágyi Barbara / 24.hu
Palágyi Barbara / 24.hu

A Demokratikus Koalíció hivatali visszaélés miatt feljelenti a Völner Pál ügyében eljáró ügyészt és hivatali felettesét, mert még nem kezdeményezték a fideszes képviselő letartóztatását, írja az MTI.

Barkóczi Balázs, a DK szóvivője szerdai online sajtótájékoztatóján azt mondta, az ügyészség az ennél jóval csekélyebb súlyú ügyekben is arra szokott hivatkozni, hogy már amiatt felmerül a szökés veszélye, hogy az illetőt szabadságvesztés fenyegeti. Megjegyezte: az ilyen esetekben az eljárás befolyásolásának veszélye is mindig fennáll.

Úgy látszik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök még számít Völner Pál parlamenti szavazataira a kétharmados törvények elfogadásához, vagy módosításához

– fogalmazott az ellenzéki politikus. Mással nehezen lehetne magyarázni, hogy a volt államtitkárt „még mindig nem vitték el vezetőszáron, ahogyan az egy normális demokráciában minimum elvárható lenne”, tette hozzá.

A legfőbb ügyész december elején Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől egy hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként. Völner Pál ezután lemondott államtitkári megbízatásáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik