Gazdaság

Továbbra is jelen vannak az adósságlovagok

A kimagaslóan magas szeptemberi adat után októberben kevesebb, összesen 1413 cég ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást Magyarországon.

Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint idén októberben az egy hónappal korábbinál 501-gyel kevesebb, a tavaly októberhez képest 11-gyel több vállalkozás ellen indult felszámolás. Az októberi végfelszámolások száma éves összehasonlításban 25 százalékkal csökkent.

A cég szerint derűlátásra nincs ok, az éves bázist figyelembe véve elhanyagolható mértékben változott a felszámolási eljárások száma, “a válság csak visszatért a rendes kerékvágásba”. A magas szeptemberi felszámolási adat mögött elsősorban a nyári ügyhátralék ledolgozása állt, az októberi csökkenés így nem tükröz semmilyen javulást a cégek általános likviditási helyzetét illetően – kommentálta a változást Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Az év első tíz hónapjában 18,8 százalékkal több vállalkozás ellen indult felszámolás az egy évvel korábbi 32,9 százalékhoz képest. Így október végéig összesen 14 818 társaság ellen kezdeményeztek felszámolást, ami megközelíti a 2009. évi teljes adatot, s jóval túlszárnyalja a 2008-ban tapasztalt 11 451-es számot.

Októberben összesen 1065 cég kezdeményezett önmaga ellen végelszámolási eljárást, ami szeptemberhez képest 68-cal, 2009 októberéhez képest pedig 354-gyel kevesebb. Az év első tíz hónapjában azonban tovább nőtt a végelszámolások száma, de annak növekedési üteme lényegesen lassult.

Októberben a szeptemberinél 417-tel, az egy évvel korábbinál 850-nel kevesebb céget alapítottak. Az év első tíz hónapjában csupán 1 százalékkal kevesebb cégalapítás volt, mint az előző év hasonló időszakában, amikor is 4,8 százalék volt a csökkenés hasonló mértéke.

Az elemzés szerint a cégfluktuáció továbbra is magas szintje arra is utalhat, hogy az adósságokkal terhelt cégeket üzemszerűen gyártó és azokat hátrahagyó vállalkozók továbbra is jelen vannak a cégvilágban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik