Foci

Fél Európa ezt a 15 éves srácot akarja

Martin Ödegaard, a norvég élvonalban már 15 évesen bemutatkozó labdarúgó nemzetközi sajtóértesülések szerint 30 neves európai élklub kívánságlistáján szerepel.

Hogy 15 évesen valakit bedobjanak a felnőttek közé a mély vízbe nem kevés kockázattal jár. Hogy 15 évesen valakit bedobjanak a felnőttek közé a mély vízbe testileg és lelkileg is érettnek kell lenni. Hogy 15 évesen valakit bedobjanak a felnőttek közé a mély vízbe a labdával rettentő extrán kell bánni. Hát kérem Martin Ödegaard ilyen.

A norvég bajnokságban 18 forduló után a harmadik helyen álló Strömgodsetben áprilisban bemutatkozó tini májusban már gólt is szerzett, amit azóta még két találat követett. A közönség imádja, sokan már a felnőtt válogatottba követelik a tehetséget.

Csapattársa, a 36 éves Kovács Péter szerint bár egyelőre még túlzás számára a válogatott, de „Martinon azonnal látszik, hogy nem akármilyen futballista”.

„Hihetetlenül jól lát a pályán, taktikailag és technikailag egészen kiemelkedő. Csak még rutintalan, és nem tudja mindig a legjobbját nyújtani. Időnként hullámzó a teljesítménye, de egy tizenöt éves játékosnál ez még nem olyan nagy bűn. A hétvégi bajnokin kissé szürkébb volt a szokásosnál, de az biztos, hogy nagy jövő előtt áll. Nem véletlenül nézte meg a Bayern München, az Everton és a Barcelona képviselője is. Szerintem egy évig még nálunk marad, aztán pedig bármi lehet” – nyilatkozta a borsonline.hu-n magyar válogatottat is megjáró támadó.

A kérdés már csak annyi, mikor és mennyiért ad túl az ifjú titánon csapata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik