A Telenor Magyarország fenntartaná magának a jogot, hogy a jövőben minden ügyfelére vonatkozóan, egyszeri éves díjkorrekció formájában érvényesíthesse a fogyasztói árindex aktuális változásait. A cég szerint ez nem számítana az előfizetői szerződés egyoldalú módosításának – írja a HWSW a társaság nemrég közzétett, február 21-től érvényes általános szerződési feltételei alapján.
Bár ez akár díjcsökkenésben is megtestesülhet, a cseh PPF csoport többségi tulajdonában lévő cég ezzel próbálja az infláció számára kedvezőtlen hatásait kivédeni.
A Telenor azzal indokolja a döntést, hogy a beruházások, fejlesztések és az üzemeltetés költségei más fogyasztási cikkekhez hasonlóan érintettek a fogyasztói árindex változásával, ezért a szolgáltatási díjak értékarányos megőrzése érdekében, az Előfizetői Szerződésben meghatározott tarifacsomagok és a kiegészítő szolgáltatások díját (beleértve a havidíjakat és forgalmi díjakat) a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves átlagos fogyasztói árindex mértékével megegyezően a Szolgáltató jogosult korrigálni.
A szolgáltató ugyanakkor azt is kiköti a szerződési feltételeiben, hogy ez a fajta díjkorrekció nem tekinthető egyoldalú szerződésmódosításnak, így az előfizetők nem élhetnek jogkövetkezmények nélküli felmondással. A hatályos jogi szabályozás az egyoldalú szerződésmódosításon túl csak az előfizetői szerződés kétoldalú, közös megegyezésen keresztül történő módosítását teszi lehetővé, ami azt jelenti, hogy a Telenor csak akkor korrigálhatná a díjait, ha az előfizető azt tevőleges magatartással elfogadta.
A HWSW megkeresésére a Telenor Magyarország azt válaszolta, hogy intézkedései összhangban vannak a hatályos elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályokkal, illetve hivatkozik az Európai Unió Bíróságának egy korábbi ítéletére, miszerint az ügyfelek nem hátrálhatnak majd ki következmény nélkül az egyszer csak drágábban beárazott előfizetésükből.