Belföld

Aljas dolgokat művelt egy részeges nő a nyolc hónapos kisfiával

Getty Images (Illusztráció )
Getty Images (Illusztráció )

Egészen elképesztő dolgokat művelt egy 24 éves Fejér megyei nő a nyolc hónapos kisfiával. Sötét szobában tartotta, és olyan súlyosan elhanyagolta, hogy nem a korának megfelelően fejlődött. A Veszprémi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt állítja bíróság elé a nőt.

A vádirat szerint a nő 2020 áprilisában költözött a nyolc hónapos gyermekével egy Veszprém megyei kistelepülésre a barátjához. A nő nem gondozta megfelelően a kisfiát, még napirendje sem volt a pici életének. Ráadásul az anya napi rendszerességgel italozott, ezért késő éjjelig fent volt, és csak másnap tíz körül kászálódott ki az ágyból. Így reggelente gyakran nem is kapott enni a baba.

De, ha adott, akkor sem volt benne sok köszönet. Az ügyészség tájékoztatása szerint ugyanis nem az életkorának megfelelő, hanem a felnőtteknek készült étellel etette a gyermeket, melyet a kisfiú sokszor még lenyelni sem tudott.

A nő italozásai közben, nappal és este is gyakran hallgatott hangos zenét, mely miatt a gyermek nem tudott aludni. Az anya egyébként nem is akarta, hogy gyermeke időben elaludjon, nehogy másnap korán keljen. A 24 éves nő ezen túl sem foglalkozott a kisfiú fejlődésével, nem játszott vele, nem sétáltatta rendszeresen, előfordult, hogy a gyermek egész nap a sötét szobában volt, amíg a nő tévézett.

A gyermek beszéd- és mozgásfejlődése emiatt a korához képest elmaradt, alultápláltságára pedig a védőnő többször is felhívta a nő figyelmét. Az illetékes gyámügy 2020 novemberétől hozzátartozóknál helyezte el a kisfiút ideiglenesen.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a nőre, és azt, hogy tiltsák el minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől, amelynek során 18 év alatti személlyel kapcsolatba kerülhetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik