Sport

Gyógyíthatatlan betegként is Európa legjobbja lenne

Kisebb tündérmese íródik a lengyel férfi kosárlabda-bajnokságban, ahol a Czarni Slupsk férfi kosárlabdacsapata újoncként komoly eséllyel pályázik a bajnoki címre. A 2018-ban csődbe ment klub egyik kulcsembere a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő amerikai bedobó, Billy Garrett.

A 27 éves játékos igazi sportolócsaládban született. Nagyapja, Bill Garrett az 1940-es évek végén az első afroamerikai játékos volt, aki az egyetemi bajnokságban rendszeresen játszott.

Kapcsolódó
Jegelték, mert nem kért oltást, erre hirtelen szükség lett rá, és egyből hős lett
Kyrie Irving csak idegenbeli meccseken játszhat, mert a New York-i szabályoknak nem tett eleget.

1951 májusában a Boston Celtics a második körben draftolta, de nem sokáig élvezhette a profi pályafutását, ugyanis a koreai háború alatt besorozták. Később szerepelt a Harlem Globetrotters csapatában, 45 évesen szívrohamban halt meg.

A fia, Billy Garrett Sr. az egyetemen focizott, majd kosárlabdaedző lett, jelenleg a chicagói DePaul University kosárlabda-igazgatója.

Sarlósejtes vérszegénységet örökölt

Történetünk hőse, Billy Garrett Jr. azonban nemcsak a kosárlabda tehetségét örökölte nagyapja és édesapja után, hanem egy súlyos, gyógyíthatatlan betegséget, a sarlósejtes vérszegénységet is, szerencsére enyhébb formájában.

Ez azt jelenti, hogy a vörösvérsejtjei nem kerek, hanem sarló alakúak – görbületük miatt megtapadhatnak és elzárhatják a véráramlást a vénákban. Az ebből eredő megzavart oxigénszállítás izomfájdalmat, fertőzéseket és ijesztő mellkasi szorítást okozhat, súlyosabb esetekben gyengülhet a látás és nagyobb az esély a szívrohamra.

Amikor ilyen vérszegénységgel születik valaki, gyakran azt hallja, hogy se ezt, se azt nem teheti meg. Profi sport? Ez egy olyan távoli cél ilyenkor, ami szinte lehetetlen is

– mondta Garrett néhány éve amerikai újságíróknak.

Nem véletlenül faggatták, 2018-ban ugyanis Billy lett az első kosaras, aki ilyen diagnózis ellenére az NBA-ben játszott. A New York Knicks tíznapos szerződést írt alá vele, négy meccsen 6,5 pontos dobóátlagot mutatott fel. Az epizód rövid volt, de a sportoló számára csodálatos.

Gary Dineen / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP

Életveszélyes állapotban is volt

Az NBA-be vezető út hihetetlenül nehéz volt, erről Garrett úgy vélekedett, a kitartás a legnagyobb kihívás számára.

„Kemény munkára fogom magam, feszegetem a határaimat, de ez komoly veszélyeket is hordoz magába, sok olyan helyzetbe kerültem, amikor az életem is veszélyben volt. Amikor apám az Iowai Egyetemen dolgozott, részt vettem a csapata edzésein. Egyszer egy olyan teremben voltunk, ahol nem volt légkondicionáló, fülledt volt a levegő. Márpedig én tinédzserként állandóan játszani akartam, versenyezni. Túlzásba estem, rosszul lettem és elájultam.”

Aztán jött a lépprobléma, olyan mértékben megnagyobbodott, hogy jelentősen csökkentette a vörösvértestek számát a szervezetében. Garrettnek vérátömlesztésre volt szüksége, és négy napot töltött a kórházban. 2014-ben egy mérkőzésre tartva a repülőút során érezte, nagyon fájnak a térdei.

A vörösvértestek ismét elakadtak, mire Billy kórházba került, már kiszáradt, hányt, állapota pedig életveszélyes volt.

De a nehéz idők megtanították arra, hogyan vigyázzon magára.

„Ma már azt mondom, hogy ezek a vészhelyzetek és összeomlások rádöbbentek, hogy pontosan mit kell tennem ahhoz, hogy profi sportolóvá váljak. Soha nem voltak kétségeim afelől, hogy az akarok lenni, de megtanultam, milyen utat kell bejárnom, hogy eljussak a célomhoz. Elkezdtem megismerni a testem” – nyilatkozta a Sport.pl portálnak.

A rendszeresség a legfontosabb

A sarlósejtes anaemia gyógyíthatatlan, de a tünetek csökkenthetők. Elengedhetetlen a megfelelő étrend, a folyadékpótlás és a pihenés.

Ezek nem különleges dolgok, ezek minden sportolót érintenek. Nem felejtek el semmit, az életem a tervre, a rendszerességre épül. A nap egy üveg vízzel kezdődik, és nyolc óra alvással ér véget

– mondta.

Az NBA-szereplés után Franciaországban (Élan Chalon) és Görögországban (Larisa) is megfordult, 2021 júliusa óta pedig a Czarni Słupsk játékosa.

„A szerződés aláírása előtt tisztában voltunk Billy egészségügyi problémáival, de a vele való munka során nem észleltünk semmi olyan jelet, amely arra utalna, hogy pihenésre vagy edzéskihagyásra szorulna” – mondja Lukasz Seweryn a lengyel csapat másodedzője.

Hozzátette, annyira eltökélt, hogy gyakran egyéni edzéseken is részt vesz, hogy kijavítsa a hibáit.

„Ötödik éve játszom profiként, és elkerültek a problémák. Amennyit tudok, regenerálódom és vigyázok magamra” – hangsúlyozza Garrett, aki a lengyel élvonalban is meghatározó játékossá nőtte ki magát.

Csapata furcsa újjászületésen ment keresztül, 2018-ban csődöt jelentett és visszalépett az élvonaltól, de egy év sem telt el, ismét talpra állt, és tavaly tavasszal kiharcolta a feljutást a másodosztályból. jelenleg 18 forduló elteltével az élvonal második helyén áll, ugyanúgy 14 győzelemmel és 4 vereséggel, mint az éllovas Anwil Wloclawek együttese.

A játékpercek fontosabbak számára, mint a pontok

A Czarni legeredményesebb játékosa Garrett, aki meccsenként 17,2-es pontátlaggal dicsekedhet, átlagosan 4,4 labdát szerez és 4,1 gólpasszt oszt ki.

De ami lenyűgöző: az egészségügyi problémái ellenére 34 percet tölt a pályán, ami nem csupán csapatában, de az egész a ligában a legtöbb.

„Keményen dolgoztam, hogy így játsszam, és ennyi időt tölthessek a pályán. A játékpercek fontosabbak számomra, mint a pontok, a lepattanók vagy az asszisztok. Emlékszem, milyen problémákkal kellett megküzdenem. Gyerekként hamar elfáradtam, előfordult, hogy kórházba kerültem, és a rokonaim aggódtak az életemért.”

A sarlósejtes vérszegénység esetében sajnos felmerül a várható élettartam kérdése is, amely gyakran sokkal rövidebb, mint egészséges embereknél. Garrett azt mondta, ha rövidebb ideig kell élnie, az ellen nem sokat tehet.

Igyekszem egyáltalán nem gondolni rá, teszem a dolgom. És ha tényleg megtörténik, hogy 45, 50, 55 évesen komplikációk lépnek fel, akkor meg kell küzdenem velük. Egyelőre egészséges vagyok.

Dolgozom, mert nyerni akarok és még jobb akarok lenni. Két-három év múlva szeretnék a legmagasabb szinten lenni Európában, talán még az Euroligában is. És ha nem sikerül, hazamegyek. Az NBA-be…” – mosolyodott el Garrett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik