Sport

Kézi-Eb: döcögött a főpróba, jobb teljesítmény kell

A magyar férfi kézilabda-válogatott szombat este ugyan 36-30-ra győzte Bahreint, ám az első félidőben mutatott játék kevés lesz a négy nap múlva, csütörtökön kezdődő kontinensviadalon.

Mivel csütörtökön a magyarok Fehéroroszország elleni edzőmeccse koronavírusos esetek miatt elmaradt, a jövő csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai stábja szombaton az első és egyben egyetlen, Bahrein elleni találkozón mérhette fel, hogyan sikerült a csapat a felkészülése.

A magyarok húszfős keretéből egyedül a beálló Bánhidi Bence hiányzott kisebb derékfájdalmai miatt. Eleinte mindkét kapu előtt pontosabbak voltak a vendégek, így 7-4-re elléptek. Mikler Roland védéseire alapozva a 17. percben sikerült egyenlíteniük, majd fordítaniuk az egyre hatékonyabban védekező magyaroknak (12-11). Ezt követően több poszton cserélt Gulyás István szövetségi kapitány, ezért némileg bizonytalanná vált a játék, Bahrein visszavette a vezetést és meg is tartotta a félidő végéig (18-19).

A szünet után a magyar válogatott egy 4-0-s sorozattal kezdett (22-19), és mivel a folytatás is hasonlóan jól sikerült,

bár döcögve indult a találkozó, végül sima hat gólos (36-30) győzelem lett a vége.

A magyarok legeredményesebb játékosa Máthé Dominik volt hét góllal, Topic Petar hat, Rosta Miklós öt, Ancsin Gábor négy találattal zárt.

A lefújás után Gulyás István szövetségi kapitány úgy fogalmazott, látványos különbség volt a két félidő között, mert az első felvonásban nem volt tempója, ritmusa a válogatott játékának.

Látszott, hogy régen játszott együtt legutóbb a csapat, ezért is örülök, hogy létrejött ez a mérkőzés. Igazándiból nem az eredmény volt a legfontosabb, de örülök, hogy tudtunk fordítani, és teljesen más szellemiségben kézilabdáztunk a második félidőben

– nyilatkozta az MTI-nek a szakvezető. Hozzáfűzte, Bahrein csapatától azt kapták, amit vártak, sok egy-egy elleni párharcot kellett megvívniuk, majd leszögezte, hogy az Európa-bajnokság rajtjáig mindenben javulniuk kell.

A magyar-szlovák közös rendezésű kontinenstorna B csoportjában a magyarok csütörtökön 20.30-tól Hollandiával, vasárnap 18 órától Portugáliával, majd január 18-án 18 órától Izlanddal találkoznak a budapesti MVM Dome-ban. A középdöntőbe az első két helyezett jut.

Kézilabda, felkészülési meccs

MAGYARORSZÁG-BAHREIN 36-30 (18-19)
Helyszín: Városi Sportcsarnok – Szigetszentmiklós, Szebeni utca 81,
Játékvezetők: Horváth, Marton

 

MAGYARORSZÁG: Borbély, Mikler, Székely (kapusok), Ancsin 4, Bodó 3, Bujdosó, Bóka 2, Győri 1, Hanusz 2, Ligetvári, Lékai, Máthé 7, Nagy, Rodriguez 3, Rosta 5, Sipos, Sunajko 2, Szita 1, Topic 6. Edző: Gulyás István.
BAHREIN: Ali, Isa, Mahfoodh (kapusok), Abdulla 2, Abdulredha 2, Ahmed 4 (2), Ali 3, Ali 4, Alsamahiji 3, Alsayyad 2, Askani, Eid 2 (1), Fadhul 2, Habib 2, Mohamed 1, Qambar, Salman 3. Edző: Aron Kristjánsson.
Kiállítások: 2, ill. 5 perc.
Hétméteresek: 0/1, ill. 3/4.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik