Belföld

Németh Sándor: Ez egy elvi álláspont, nem pártpolitikai, bár nyilván érinti a pártpolitikát

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Nem ismerte be direktben, hogy a kormánypártokra való szavazásra buzdított volna.

Lapunk is beszámolt róla, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze egészen sokatmondó állásfoglalást tett éjévi beszédében: nemes egyszerűséggel azt mondta, a 2022-es választás tétje, hogy a globalisták hazai képviselői kezébe kerül az államhatalom, vagy megmarad azoknál, akik az itt élő polgárok javára és érdekében használják azt.

Az Alfahír megkereste Németh Sándort a kijelentéseivel kapcsolatban, aki a lap szerint ezúttal jelentősen nagyobb távolságot tartott a politikai állásfoglalásoktól.

Ez egy elvi álláspont, nem pártpolitikai, bár nyilván érinti a pártpolitikát

– mondta Németh, de azt nem erősítette meg direktben, hogy a kormánypártokra való szavazásra buzdította-e követőit.

„A Hit Gyülekezete nem mai szereplője a közéletnek, előbb voltunk itt, mint a jelenleg hatalomért küzdő pártok bármelyike, és a gyülekezet értékrendje nem pártfüggő, hanem autonóm” – mondta a lelkész, arra a kérdésre, hogy érkeztek-e esetleg visszajelzések, kritikák a gyülekezetből a beszédével kapcsolatban.

Végül azt is elmondta, továbbra is figyelemmel kísérik majd a a magyar és a világpolitikai eseményeket, és ha olyan történik, amely a keresztény-bibliai világnézetet, értékeket érinti, akkor élni fognak a véleménynyilvánítás jogával, így nem zárható ki az sem, hogy áprilisig újra megszólal majd az országgyűlési választásokkal kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik