A megyék képviselői szombaton az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) Balaton-parti táborában találkoznak egymással, hogy folytassák a három hete kezdett beszélgetésüket. Akkor parlamenti, illetve önkormányzati képviselők, MDF-alapítók gyűltek össze, de nem döntöttek arról, hogy új pártot, esetleg önálló szervezetet alakítanak.
Az összejövetelt szervező Hock Zoltán és Almássy Kornél inkább azt szerette volna felmérni, hogy az utóbbi egy évben távozni kényszerült tagok hogyan képzelik a jövőt. Öt embert, köztük Pettkó Andrást és Porkoláb Mátyást kérték, állítsák össze azt a tizenkét pontot, amely a további munka alapjául szolgálhat.
Pettkó a lapnak azt mondta, ha most nem is, de őszre kiderülhet, milyen szervezeti formában dolgoznak tovább a volt MDF-esek. Az egyik, névtelenséget kérő volt párttag szerint új szervezet alapítása helyett az Ifjúsági Demokrata Fórumban (IDF) kellene eltörölni a korhatárt, akkor az MDF-ből kiszorult helyi és országos politikusok csatlakozhatnának. Az IDF-nek jövő tavaszig párttá sem kellene válnia, ezt elég egy hónappal a választások előtt meglépniük.
