Gazdaság

Folytatódik a 61-es főút korszerűsítése

Folytatódik a Somogy megyei úthálózat korszerűsítése, az év végére elkészül a 61-es számú főút Vése és Pogányszentpéter közötti 32 kilométeres szakaszának felújítása.

A beruházás nyomán jelentősen javulnak a közlekedés feltételei – 11,5 tonnás tengelyterhelési szintre erősítik a burkolatot – és számottevően nő az út biztonsága is azáltal, hogy az adott útszakaszon négy településen – Vésén, Inkén, Iharosberényben és Pogányszentpéteren – szélesítik a burkolatot, új csomópontokat építenek ki, illetve korszerűsítik a meglévőket, továbbá felújítják a hidakat.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként valósul meg. A támogatás aránya 100 százalék, ebből 15 százalék az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig európai uniós támogatás. A támogatás bruttó összege meghaladja a 4,9 millárd forint.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) a nyílt közbeszerzési eljárásban a Teerag-Asdag Építőipari és Kereskedelmi Kft.-t választotta ki a kivitelezésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik