Gazdaság

Brutálisan megdrágulhatnak egyes hentesáruk

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Idén szinte minden élelmiszer ára jelentősen emelkedett, de a sertéságazatból élő kistermelők mégsem emelhették eddig úgy a termékeik árát, ahogy az infláció és a piac megkövetelte volna – írta a Hellovidék.hu. A karácsony előtti, utáni diszóntorok hagyománya apropóján családi vállalkozókat kérdeztek, hogyan látják, tartható-e a mostani árfekvés, vagy drasztikusan emelkedhet a kolbász és a szalámi ára a közeljövőben.

Nem a legjobb évünket éljük, idén ki se mertem számolni a teljes költségvetést, ahogy egyébként minden évben teszem. Egyedül azért éltük túl idén is, mert nem vásároljuk a takarmányt, fölvásárlási áron érkeztetjük be a telepre a kukoricát, árpát, magyar szóját. Döbbenetesen felment az ára a takarmánynak, így amit a mezőgazdaság hozott volna a konyhára, azt feletetjük a disznókkal. Tavaly októberben még 4500 forint volt mázsája, januárban hirtelen 8000 forintra emelkedett. A napi takarmányozásunk 100 ezer forintot tett ki még decemberben, januárban már 160 ezerből etettük a jószágot, miközben az élő disznó felvásárlási ára alig emelkedett, 10-15 százalékot – ecsetelte a helyzetet a porátlnak egy caládi vállalkozás vezetője, Kövér Zoltán. Ám mint kiderült, ennek ellenére sem mertek a termékeik árához nyúlni eddig, nehogy piacot veszítsenek.

Azt is elmondta, hogy jelenleg sem túl rózsás a helyzet, a disznóbél ára is emelkedett, a sóé, a fűszereké is. Sokan nem tudják, de a mangalica szalámit, amilyet gyártanak, 4-5 cm átmérőjű, 50-60 cm hosszú, úgynevezett kuláré vastagbélbe töltik, úgy 60-70 dkg-os lesz egy ilyen szalámi. És mivel a bél ára felment rendesen, egy kiló szaláminál 400-500 forintba kerül csak csak maga a bél. Ha pedig juhbélbe töltik a virslit, az egy kilónál már 500-600 forintos bélköltséget is jelenthet.

Egy másik vállalkozás vezetője, Murányi József is arról számolt be, hogy a takarmányok ára nagyon felment. Ők azerencsére saját maguknak termelik a takarmányt, mindent maguknak állítanak elő. De mint hozzátette, már rég árat kellett volna emelniük, ha nyereséget akarnának. Ennek ellenére eddig ezt nem tehették meg, mert a nagy multikkal nem versenyezhetnek. Hozzátette, hál’ Istennek az emberek értékelik a házias ízeket és a minőséget, egyre többen keresik a termékeiket, így a piacon mindig jól fogy a portékájuk, ahogy a kisboltjukban is. Nálunk például a szárazkolbász kilója 2850 forint, és eddig még csak dicsérték visszatérő vásárlóik.

Kiemelt kép: Sautanz – disznóvágó-versennyel egybekötött – sváb disznótor-fesztivál Budakeszi Város Német Önkormányzata szervezésében 2020.01.18-án, Budakeszin, a Parl Center mögötti területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik