Gazdaság

Újabb vízparti balatoni kemping helyére épülhetnek apartmanok

Balatonakaliban néhány éven belül a második vízparti szálláshely alakul át. A vonyarcvashegyi kemping sorsa is bizonytalan.

Apartmanokat, sorházat és mobilházakat építene a balatonakali vízparti naturista kemping helyére a terület új tulajdonosa – tudta meg a 24.hu. Molnár Tibor az Inter-Art Home Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy nem szeretne a jelenleginél nagyobb beépíthetőséget, az érvényben lévő 10 százalékot használná ki. A terület egy részére képzelte el az apartmanokat és a sorházat, a másik részén pedig mobilházakat építenének fel, amelyek továbbra is fogadhatnak turistákat.

Molnár elmondta, hogy még képlékenyek a tervek, de nagyon valószínű, hogy sátras kempingezőket nem fogadnak majd a területen, vagy legalábbis csak rövidtávon, a fejlesztés függvényében. A beruházást közműfejlesztéssel kezdik, és szeretnének „öblöket” is kialakítani. Ennek érdekében már felvették a kapcsolatot a hatóságokkal. Molnár Tibor hozzátette, hogy egy alapvetően „zöld identitású” beruházást szeretne.

A Levendula Naturista Kemping 2006-tól működött nudista kempingként, ez év elején viszont a tulajdonosok eladták a területet. Az új tulajdonos viszont elmondta, hogy a fejlesztés függvényében a közeljövőben még kempingként és strandként is működtetné a területet. Molnár Tibor hozzátette, hogy komoly problémát jelentett az elmúlt időszakban, hogy a külföldi vendégek a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, márpedig ők alkották a vendégek közel kétharmadát.

Balatonakalinak néhány évvel ezelőtt még három kempingje volt. A volt Strand-Holiday már évek óta nem üzemel szálláshelyként, helyén jelenleg is apartmanházak épülnek, a védett nádast pedig letarolták. Rá sem lehet ismerni az egykori vadregényes szálláshelyre:

Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

A háromból egy kemping maradt, ezt Mészáros Lőrinc cége vásárolta meg még 2017-ben.

Nemcsak a balatonakali kemping maradt zárva idén, a szintén vízparti vonyarcvashegyi kemping sem fogadott már vendégeket. A terület 2020 nyarán került új tulajdonoshoz, a Favorit Vitalis Egészségügyi, Gyógyüdülő és Szálloda Kft.-hez. A cég ügyvezetője, Németh Zoltán Levente kérdésünkre elmondta, hogy miután nem tudja, meddig tart a vírushelyzet, így arra sem tud választ adni, hogy mi lesz a terület sorsa. Az alábbi kép jól mutatja, milyen értékes terület a Szent Mihály kápolna alatti rész.

Varga György/MTI A Szent Mihály-kápolna Vonyarcvashegynél

Friss fejlemény, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist oldaláról eltűnt a zalakarosi Termál Kemping, ezért megkérdeztük a szálláshely sorsáról a kempingüzemeltető céget. Válaszukban azt írták, hogy nem a Balatontourist üzemeltette ezt a szálláshelyet, annak üzemeltetője franchise szerződéssel csatlakozott a hálózatukhoz. A franchise szerződéseket pedig határozott időre kötik, és ez esetben a kemping üzemeltetője nem kívánta meghosszabbítani azt, ezért a zalakarosi Termál a következő szezonban már nem lesz a Balatontourist hálózatának tagja.

A kemping tulajdonosának, a Queenstown Real Estate Kft.-nek az ügyvezetője, Bozsánovics Bernadette a 24.hu-nak azt írta, hogy a Termál Kemping a 2022-es szezonban felújítás miatt nem nyit ki, és várhatóan 2023-ban már egy megújult, korszerű szolgáltatásokat nyújtó kempinggel várják a vendégeiket. Arra viszont nem kaptunk választ, hogy a felújítás pontosan milyen fejlesztéseket takar.

Amikor a Balatontouristot 2017-ben átvette Mészáros Lőrinc cége, akkor a neve alatt még 12 kemping futott, de néhány év alatt csak öt maradt.

A beígért, de végül elmaradt támogatásból is látszik, hogy a kempingeknek egyre nehezebb a túlélés a Balatonnál. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója 2020 májusában arról beszélt, hogy 5 milliárd forint keretösszeggel írnak ki pályázatot a Balaton-parti kempingek fejlesztésére, a kempingek viszont azóta sem kaptak támogatást, legalábbis nyilvános pályázat révén, ugyanis egyedi döntéseknek köszönhetően több százmillió forintot kiosztott az MTÜ kempingfejlesztésre a kivételezetteknek.

Kapcsolódó
A kivételezettek kapják, a többiek egy éve várják a balatoni kempingtámogatást 
Egy éve nem írják ki a beígért pályázatot, miközben fideszes önkormányzat, valamint kormányközeli és határon túli vállalkozó is százmilliókat kap kempingfejlesztésre. A kempingek viszont egyre fogynak, idén két tóparti táborhely nem nyit ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik