Az eredetileg 28 gépes flotta üzemképes maradékát jelentő néhány példány mintegy másfél hónapja vesztegel a kecskeméti légi bázison egy Oroszországban decemberben bekövetkezett katasztrófa nyomán – olvasható a lapban.
A Honvédelmi Minisztérium a lap kérdésére megerősítette a repülési tilalom tényét. Válaszuk szerint a gyártó cég korlátozásokat vezetett be. Ezért 2009. február elején a Magyar Honvédség elővigyázatosságból leállította a MiG-29-esek repülését mindaddig, amíg a gyártóval történt folyamatos konzultációt követően az esetleges meghibásodások okát pontosan meg nem határozzák, illetve fel nem tárják.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a magyar gépek eddigi átvizsgálása során találtak veszélyes repedéseket. A lap azt írta, többek között arra alapozva, hogy 2009 végére amúgy is tervbe vették az orosz gépek szolgálatból való kivonását, bennfentes forrásaik közül többen úgy vélik: az orosz vadászrepülőgépek magyar színekben valószínűleg nem emelkednek többé a magasba, mert ilyen rövid időre nem éri meg.
