Gazdaság

Parkolópályán a Malév államosítása

Az állami tőkeemelés feltétele, hogy az orosz VEB Bank megfizesse a 32 millió eurós bankgaranciát.

A Népszabadság információi szerint semmilyen pénzmozgás nem történt, noha az egy hete megkötött egyezség alapján, a banknak három napon belül kellett volna átutalnia pénzt.

A lap – légitársaságnál dolgozó, ám nevük mellőzését kérő – forrásai azt mondják: a cég készpénzállománya jelenleg arra elég, hogy „rövid távon” biztosítsák a gépek repülését, azaz ha nem érkezik meg az állami pénz, azok ugyan nem maradnak a földön, de a számlák (esetleg a bérek) kifizetése egészen biztosan késedelmet szenved. Az EU által megkövetelt átalakítási folyamatra pedig esély sincs pénz nélkül.

A múlt pénteken született megegyezésből – a közgyűlésen hozott döntéseket leszámítva – eddig csak az eddigi fő tulajdonos AirBridge Zrt. teljesítette kötelezettségét. A 49 százalékban VEB-tulajdonú cég ugyanis már a hét elején kiadta azt a nyilatkozatot, amelyben deklarálja: részt vesz a Malév tőkeemelésében, méghozzá úgy, hogy a korábban Malévnek biztosított tulajdonosi hiteleik kamatát konvertálják tőkévé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik