Foci

Dániában terjeszkedne az Abramovics-dinasztia

A Chelsea tulajdonosának fia a dán klubfutball egyik zászlóshajóját nézte ki magának.

Dán és angol lapértesülések szerint Arkagyij Abramovics közel került ahhoz, hogy részesedést szerezzen az FC Copenhagen együttesében. A Chelsea- tulajdonos orosz milliárdos fia állítólag tárgyalásokat folytat azzal a nyugdíjalappal, amely a Bajnokok Ligájában vitézkedő dánok fő részvényese.

Roman Abramovics fia, Arkagyij könnyen apja nyomdokaiba léphet. Az Ekstra Bladet úgy tudja, a fiatal orosz előrehaladott tárgyalásokat folytat a Loenmodtagernes Dyrtidsfond nyugdíjalappal, amely a Parken Sport & Entertainment A/S, azaz a csapatot üzemeltető cég fő részvényese.

A közelmúltban úgy hírlett, a társaság megválna részvényeitől, ám Carsten Koch, a nyugdíjalap ügyvezetője – noha elismerte az ifjú Abramoviccsal folytatott megbeszélés tényét -, cáfolta, hogy elhamarkodnák az eladást.
„Egyelőre nem elsődleges célunk az eladás, de ha valaki megfelelő ajánlattal kecsegtet, megfontoljuk a további lépéseket” – így Koch.

A csapat jelenleg a második helyen áll a BL D csoportjában, s könnyen az első olyan dán együttessé válhat, amely a legrangosabb sorozatban megéri a tavaszt. A koppenhágaiak kedden a Panatinaikosz ellen játszanak sorsdöntő mérkőzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik