Kultúra koronavírus

A Vígszínház vezetését bíráló Wunderlich Józsefet szerdán más helyettesítette a színpadon

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Az okok egyelőre nem ismertek, hiszen sem a teátrumot vezető Rudolf Péter, sem Wunderlich nem kíván nyilatkozni.

A múlt héten járta be a magyar sajtót a Vígszínház társulatának tagja, Wunderlich József a Facebook-on közzétett hosszú, nyilvános posztja, amiben a színész azt állította: munkáltatója a koronavírus-járvány miatt alapvető óvintézkedéseket sem vezetett be, így a társulat tagjai folyamatos veszélynek vannak kitéve.

A színész írását rövidesen már csak ismerősei olvashatták, a témában pedig rövidesen Rudolf Péter, a színház igazgatója is megszólalt, tételesen cáfolva az abban foglaltakat, sőt, kijelentette: már akkor kötelezővé tették a maszkviselést, mikor még nem is volt kötelező, sőt, a rendszeres lázmérést is az elsők közt rendszeresítették. Wunderlichnek volt később egy másik, rövid idő után szintén a nyilvánosság elől eltűnt Facebook-posztja is, melyben azt állította, egy kolléganője azért nem kapott szerepet, mert nem akart a színpadon vetkőzni. A hírek szerint Wunderlich később bocsánatot kért kollégáitól.

Kapcsolódó
A Vígszínház színésze szerint a teátrum vezetése nem törődik a koronavírus-veszéllyel, Rudolf Péter cáfol
Wunderlich József szerint nincs jó válasz a kialakult helyzetre, az igazgató azonban teljesen másként látja ezt.

A témában most az Index állt elő egy újabb fejleménnyel: arról számoltak be, hogy szerda este Szántó Balázs játszotta a Szerelmek városa Lömetrőjét – annak ellenére, hogy a rendező, ifj. Vidnyánszky Attila azt korábban Wunderlichre osztotta.

A lap információi szerint a társulatot felzaklatta a múlt heti eset, többen pedig azt is kijelentették, hogy nem hajlandók az állításait később visszavont színésszel együtt dolgozni. Egy péntekre összehívott rendkívüli társulati ülésen a cikk szerint az ügy lehetséges következményeiről is szó esett, erről azonban mostanáig semmiféle hivatalos közleményt sem tettek közzé, így nem tudni, mi történt.

A jelek szerint Wunderlich József szerepeit bizonytalan időre mások veszik át. A népszerű színész jelenleg kilenc darabban játszik a Vígszínház honlapja szerint.

– írja az Index, ezt az állítást a teátrum oldaláról eddig azonban senki sem erősítette, vagy cáfolta meg.

Kérdéseinkkel megkerestük tehát a Vígszínház sajtóosztályát, válaszaikkal pedig természetesen frissítjük majd a cikket, vagy új hírben számolunk be a fejleményekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik