Advent

Vett egy ajándékot az unokájának, sokkot kapott, amikor kipróbálta

Az alábbi történetnek az örök tanulsága, hogy minden ajándékot ki kell próbálni, mielőtt átadjuk azt valakinek. Főleg akkor, ha egy gyerekről van szó.

A Guardian cikke szerint egy Amerikában élő nő a napokban vásárolt egy zöld, táncoló-éneklő kaktuszt, ami többet tanított volna meg az unokájának, mint amennyire ő azt szerette volna.

Az Ania Tanner által rendelt minikaktusz a leírás szerint angolul, spanyolul és lengyelül rappel, miközben mókásan mozog. Ez igaz is, csak a nő végig hallgatta a dalokat, az egyik lengyel szám pedig a kokainról és a reménytelenségről szólt.

Lengyel vagyok, ezért értettem mindent. Amikor meghallottam ezeket a szavakat, sokkot kaptam. Arra gondoltam, mi ez, valami vicc?

– mondta.

A szám nyitósorai szabad fordításban nagyjából úgy hangoztak,

a fejemben csak öt gramm kokain jár / elrepülni egyedül a feledés peremére.

Emellett a zenében vannak trágár szavak és a depresszióra utaló kijelentések is.

Mint kiderült, az előadó a lengyel Cypis rapper, aki a menedzsmentjén keresztül üzente meg, fogalma nincs, hogy került a dala egy gyerekjátékba. Úgy fogalmazott, undorító, ami történt.

A Walmart bevásárlóáruház azóta már nem értékesíti a játékot, és kivizsgálják az esetet.

A táncoló kaktuszjátékokat még tavaly decemberben dobták piacra, azóta hatalmas a népszerűségük. Az Amazonon és az Alibabán továbbra is rendelhető.

A dalt ide kattintva tudod meghallgatni.

Kapcsolódó
Megkérte a medvét, hogy csukja be az ajtót, és becsukta
Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik