Szórakozás

A Sztárban Sztár leszek! énekesnője kórházi kezelést kap anorexiája miatt

TV2
TV2
Krizsán Lili mindössze 44 kiló.

A 21 éves Krizsán Lili a Sztárban Sztár leszek! idei évadának második élő adásáig jutott, kiesése pedig teljesen összetörte. Akkor egy olyan produkcióval kellett színpadra állnia, ami során elég kevés ruhát viselt, ez pedig nagyon feszélyezte, hiszen évek óta testképzavarral küzd.

Kapcsolódó
Sztárban Sztár leszek!: Krizsán Lili már a kiesése előtt zokogott
Köllő Babett versenyzője annyira csalódott volt, mintha az élete ért volna véget.

Öt évvel ezelőtt sokat csúfoltak, ami nagyon megviselt engem. Először bulémiás lettem, ma pedig már nehezemre esik az evés. Egyáltalán nem vagyok éhes. Régóta csak salátát eszem, azt is keveset, de amikor a tükörbe nézek, még mindig a combos énemet látom

– vallott most a Borsnak betegségéről a fiatal lány, aki jelenleg 44 kiló, ezért hamarosan kórházi kezelést kap.

Anorexiával küzdök, ami rendkívül súlyos szorongást okoz számomra. Évek óta tart ez az állapot, de egyre nehezebben viselem. A Sztárban sztár leszek! hatalmas erőt adott nekem, ahogy a mesterem, Köllő Babett is, akinek az unszolására megvizsgáltattam magam és felmérték az állapotomat. Szó szerint azt mondta az orvos, hogy ha így folytatom, életveszélyes állapotba kerülök. Nem hatott rám ijesztően, de eldöntöttem, hogy befekszem a kórházba és kezeltetni fogom magam, mert a karrieremet nem akarom kockára tenni. Két hétre biztos, hogy befekszem a kórházba, ahol táplálnak majd, vitaminos és gyógyszeres kezelést kapok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik