Szórakozás

Sztárban Sztár leszek!: Krizsán Lili már a kiesése előtt zokogott

TV2
TV2
Köllő Babett versenyzője annyira csalódott volt, mintha az élete ért volna véget.

A Sztárban sztár leszek! első élő adásának végén Majka énekesnője esett ki a versenyből, a második showból pedig Köllő Babett versenyzőjének kellett távoznia. Krizsán Lili produkcióját már a mesterek is lehúzták az értékelésnél, a kapott pontokkal pedig végig a mezőny legvégén állt és a helyzeten a nézői szavazatok sem segítettek.

Kapcsolódó
Sztárban Sztár leszek!: Majka egyetlen énekesnője esett ki elsőként
A kommentelők szerint rossz dalt választott a lánynak.

A 21 éves lány már az eredményhirdetésre is kisírt szemmel érkezett meg a színpadra és várakozás közben is látszott rajta, hogy teljesen össze van törve. A búcsúzáskor hiába próbálta mindenki vigasztalni azzal, hogy a kiesésével csak a verseny ért véget, Krizsán Lili úgy távozott, mintha nem lenne holnap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik