Belföld

Megköthetik a bankok kezét

Az Országgyűlés hétfőn dönt a bankok egyoldalú szerződésmódosítását korlátozó törvényről.

A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosítása alapján a fogyasztóval vagy mikrovállalkozással kötött kölcsönszerződésben, illetve pénzügyi lízingszerződésben a bank kizárólag a kamatot, a díjat vagy a költséget módosíthatja egyoldalúan az ügyfél számára kedvezőtlenül.

Minderről hirdetményt kell közzétenni a módosítás hatályba lépését megelőző hatvan nappal. A kedvezőtlen módosítás esetén az ügyfél a módosítás hatálybalépése előtt jogosult a szerződés díjmentes felmondására. A szerződés egyoldalúan nem módosítható új díj vagy költség bevezetésével. Zárószavazás lesz a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, az Alkotmánybíróság (Ab) által részben alkotmányellenesnek nyilvánított törvény módosításáról.

Az Ab szerint a tisztességes eljárás követelményének nem felel meg az olyan szabályozás, amely a cégvezetőkkel szemben kétéves „eltiltást” tesz lehetővé a foglalkozás gyakorlásától úgy, hogy a megfelelő ellenbizonyítás lehetősége nem biztosított, a bíróságnak pedig mérlegelési joga nincs. A jogszabályt tavaly júniusban Sólyom László köztársasági elnök küldte az Ab-hoz.
A törvényjavaslatból kiveszik a kifogásolt rendelkezéseket.

Feloszlik vagy sem?

A hétfői országgyűlésen Gyurcsány Ferenc – az MSZP szombati kongresszusán tett bejelentésének megfelelően – várhatóan arról tájékoztatja a parlamentet, hogy tárgyalások kezdődnek az új kormányfő személyéről.

A Fidesz ugyanakkor az Országgyűlés elé terjeszti a parlament feloszlatásáról szóló indítványát, házszabálytól való eltérést indítványozva, hogy még a nap folyamán szavazni lehessen arról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik