Foci

Tottenham-győzelem a címvédő ellen

A londoni csapat teljesen megérdemelten győzte le az Internazionalét a Bajnokok Ligája 4. fordulójában.

Hatalmas iramban kezdődött a Tottenham – Inter rangadó a Bajnokok Ligája keddi játéknapján – Kassai Viktor játékvezetése mellett. A londoni csapat elképesztő intenzitással vetette be magát, és az első pillanattól kezdve a támadásokra helyezte a hangsúlyt. Bale nagyon élt a baloldalon.

A 18. percben Bale-Modric-van der Vaart volt a labda útja, a horvát remek gólpasszt adott a holland támadónak. A szünetig is a londoniak voltak aktívabbak, mint ahogyan a második játékrészben is. Bale-t képtelenek voltak tartani Maiconék, a második gól előtt is ő adta be a labdát Benitez edző egykori liverpooli játékosának, Peter Crouchnak.

A 80. percben Samuel Eto’o szépített, de a döntő szót Bale mondta ki, aki parádés elfutása végén az orosz Pavljucsenkóval is gólt rúgatott. Kassai kifogástalanul vezette a mérkőzést. A másik csoportbéli meccsen a Twente nyert Brémában, így három csapat között dől majd el a továbbjutás kérdése.

A Manchester fölényesen győzött idegenben, a Barcelona viszont csak döntetlenre volt képes a Koppenhága otthonában.

Bajnokok Ligája, 4. forduló, eredmények:

Tottenham Hotspurs – Internazionale 3-1 (1-0)
gól:
van der Vaart (18.), Crouch (61.), Pavljucsenko (90.) illetve Eto’o (80.)

Werder Bremen – Twente 0-2 (0-0)
gól:
Chadli (81.), Jong (84.)

Bursaspor – Manchester United 0-3 (0-0)
gól:
Fletcher (48.), Obertan (73.), Bebé (77.)

Valencia – Rangers 3-0 (1-0)
gól:
Soldado (33., 71.), Costa (90.)

Kobenhavn – Barcelona 1-1 (1-1)
gól:
Claudemir (32.), illetve Messi (31.)

Benfica – Lyon 4-3 (3-0)
gól:
Kardec (20.), Coentrao (32., 67.), Garcia (43.), illetve Gourcouff (75.), Gomis (85.), Lovren (90.)

Hapoel Tel-Aviv – Schalke 04 (0-0)
Korábban: Rubin Kazany – Panathinaikosz 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik