Közélet

Az egyik 14 éves diákjával fajtalankodott a 44 éves tornatanár

Az egyébként házas tanárnő 129 ezer üzenetet váltott a 14 éves kislánnyal, amikben szexuális kalandjairól mesélt neki, de azt is elmagyarázta, hogyan kell maszturbálni.

Alyson Londont gyermekmolesztálással és gyermekbántalmazással vádolják. A floridai tanárnő tavaly kezdett el chatelni az akkor 14 éves diáklánnyal okostelefonos applikációkon keresztül. Egy alkalommal azt is leírta neki, hogy beleszeretett. A lány egyébként benne volt a játékban, mert több alkalommal állította, hogy megerőszakolták és verték otthon, de mint később kiderült, ezeket csak azért mondta, hogy érdekesebbnek tűnjön az élete.

Kettejük kapcsolata akkor fordult komolyabbra, mikor a kislány középiskolás lett, és egészen szeptemberig tartott, mikor egy névtelen bejelentés alapján letartóztatták a tanárnőt. A meghallgatásokon a kislány tagadta, hogy szexelt volna a tanárnővel, azt mondja, inkább a mentorának tartotta. Mikor megtudta, hogy a nőt menesztették állásából, nem mutatott megbánást.

London mind a 22 ellene felhozott vádpontban ártatlannak vallotta magát, és hétfőn kiengedték a börtönből 32 ezer dollár óvadék fejében.

Daily Mail

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik