Sport

Idén először Bajnokok Ligája

Alig lett vége a vízilabda-Európa-bajnokságnak csapataink újra harcban állnak. A Vasas, a Szeged, és az Eger a Bajnokok Ligájában játszik ma.

Az idén az első, a sorban ötödik csoportkör következik szerdán a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, így a 16 csapatos főtábla C betűjelű négyesében is, amelyben a belgrádi Partizan mellett a Vasas, a Szeged és az Eger szerepel.

A magyar trióból a legfogósabb feladat a Vasasé: egyfelől a csoportot 8 pontjukkal vezető angyalföldiek ezúttal a szerb fővárosban szállnak vízbe, másfelől már maga a helyszínre való eljutás sem ígérkezett könnyűnek a rendkívüli hideg és nagy havazás miatt. Ami ez utóbbit illeti, a szokásos több autós változat helyett ezúttal egyetlen nagy busszal vágott neki az útnak kedd délelőtt a piros-kék pólós társaság, amelyet – Méhes Jenő szakosztály-igazgató elmondása szerint – biztonsági kíséret, vagyis rendőri felvezetés vár a határon, így elvben nem lehet gond a célba érkezéssel. A Partizan elleni szerda esti meccs sem a könnyedén leküzdhető akadályt ígéri a Vasasnak, amely ugyanakkor azzal a tudattal indulhat a vízi csatába, hogy már egyetlen ponttal is biztos továbbjutó. A szerb elitalakulaton viszont csakis a győzelem, s az ezzel járó három pont segíthet igazán, mivel 7 pontosként még megszerezheti a legjobb nyolcba jutást érő első vagy második helyet, botlás esetén viszont gyaníthatóan a negyeddöntőtől való búcsúzás vár rá.

A magyar “házi” csatározásnak már csak ezért is jelentős a tétje. A 7 pontos Szeged egy döntetlennel is biztató pozícióból várhatná az utolsó fordulóban, február 26-án nála fellépő Partizant, a honi bajnoki címvédő Eger győzelme ugyanakkor alaposan összekuszálná a “nemzetközi szálakat”. A szerdai vendéglátó a gyászos kezdet – a sorozatban elszenvedett három vereség -, majd a belgrádiak bravúros legyűrése után visszaszerezné a továbbjutás esélyét magának, míg ha kikap, 3 pontjával biztos kiesővé válna, s a hevesiek szempontjából érdektelenné lényegülne át a Vasassal február 25-én, a Komjádi uszodában vívandó utolsó körös mérkőzése.

Mindenesetre egyáltalán nem kizárt, hogy a záróforduló előtt csupa nyitott kérdés várja a “céseket”, ha úgy alakul, hogy a Vasasnak 8, a Szegednek és a Partizannak 7-7, az Egernek pedig 6 pontja lesz…

Vízilabda, Bajnokok Ligája, 5. forduló, C csoport

ZF-Eger – A-Híd Szeged Beton VE, Bitskey-uszoda 19 ó

Partizan Beograd (szerb) – TEVA-Vasas-UNIQA 19 ó

A C csoport állása 4 fordulót követően:

1. Vasas 8 pont (42-36),
2. Szeged 7 (36-35),
3. Partizan 4 (35-37),
4. Eger 3 (26-31)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik