Gazdaság

Milliárdokkal csökkent a vezető alkuszcégek bevétele

A biztosítóknál kétszer nagyobb arányban csökkentek 2009-ben a biztosítási alkuszok bevételei, a Top 100 biztosítási alkusz egyesített nettó árbevétele 24,3 milliárd forint volt 2009-ben.

2008-ban még 27,9 milliárd forint volt az egyesített nettó árbevétel. A hamarosan megjelenő Biztosítási Almanach 2010 kiadvány szerint a 13 százalékos visszaesés hátterében nemcsak a válság, hanem a biztosítási alkuszok körében tapasztalt jelentős piaci átrendeződés is meghúzódik.

Az elemzés szerint míg a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 6,2 százalékot zsugorodott, a biztosítók árbevétele nagyjából hasonló mértékben, 6,7 százalékkal esett vissza

A Biztosítási Almanach 2010 szerint ugyanakkor fontos tudni, hogy a Top 100 listáján jelentősen megváltozott a szereplők összetétele, ha a 2008-as szereplők adatait néznénk, akkor csak 5 százalékos lenne a visszaesés.

Az egész piacot sújtó kedvezőtlen folyamatok közül külön kiemelhető az életbiztosítási ág gyenge 2009-es teljesítménye és a gépjárműeladások drámai visszaesése. Csökkenés tapasztalható rögtön a lista csúcsán: 2009-ben kevesebb volt az egymilliárd forint feletti bevételt elkönyvelő cégek száma, mint 2008-ban. Milliárd fölött 2009-ben öt cég teljesített, míg egy évvel korábban ezek száma nyolc volt. Másfél milliárdos bevétel fölötti cég tavaly előtt egy akadt, 2009-ben pedig már egy sem érte el ezt a mértéket az almanach szerint.

Mint arra Bartha Zoltánt, a Biztosítási Almanach kiadója rámutatott, a válságot jól jellemzi, hogy 2009-es bevételeivel az idei top 100-ból a cégek 10 százaléka nem jutott volna fel a tavalyi százas listára.

A negatív tendencia ugyanakkor legnagyobb arányban az éllovasokat sújtotta: a top százat érintő, nagyjából 3,67 milliárd forintos teljes bevételkiesés mintegy 60 százalékát az első tíz cégnek kellett elkönyvelnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik