Az orlandói Disneyworld egyik mesterséges tavában kisfiút elragadó aligátort feldarabolták, de emberi maradványokra nem bukkantak.Közben a Disneyworld szórakoztató-komplexum vezetői bejelentették, hogy elővigyázatosságból lezárják az üdülőhely valamennyi strandját.
A tragédia helyi idő szerint kedden este kilenc óra után történt, a Disney egyik mesterséges tavánál. Egy ott üdülő, háromgyermekes nebraskai család kétéves játszadozó kisfiát húzta be a vízbe a hüllő, s a gyermek apja hiába próbált azonnal utána nyúlni, kirángatni a gyermeket a hüllő állkapcsából, próbálkozása sikertelen maradt. Őt magát is több helyen megsebesítette a másfél méteres állat, amely aztán – a kisgyermekkel az állkapcsában – el is tűnt.
Az állatot ugyan megtalálták, fel is darabolták, de a kisfiú nyomaira nem bukkantak. Szerda délelőttig még négy további aligátort emeltek ki, valamennyit elaltatták, feldarabolták, de semmi jelét, nyomát nem találták bennük emberi testrészeknek. A kisfiúnak nyoma sincs.
“A szomorú valóság az, hogy valószínűleg soha nem találjuk meg a gyermek földi maradványait” – mondta Jerry Demings megyei seriff. A floridai Hal- és Vadvédelmi szolgálat szakemberei arra figyelmeztetnek, hogy most van a tojáslerakás ideje, s ilyenkor a Floridában egyébként is nagy számban élő aligátorok agresszívabbak, és gyakrabban araszolnak ki a vízből.
Szerdán délután még mindig több mint ötven rendőr kereste a kisfiút, a mentakcióhoz két helikopter és búvárok csapata is csatlakozott. “Tűt keresünk a szénakazalban” – nyilatkozta a The Orlando Sentinel című lapnak Jeff Williamson, a megyei seriff hivatalának szóvivője. A kisfiú egyébként olyan helyen játszott, ahol “úszni tilos” -tábla és aligátorveszélyre figyelmeztető felirat volt.
Jacquee Wahaler, a Disney szóvivője sajtóértekezleten jelentette be, hogy a vállalat minden segítséget megad a kisfiát sirató családnak.
MTI