Közélet

Metrógyárat építenének Magyarországon


Magyar metrógyár építésével oldanák meg a budapesti metrókrízist. Civil szervezetek és a közlekedési szakma régóta lobbizik, hogy ne külföldről vásároljunk járműveket, hanem a magyar ipar gyártsa le azokat, -írja a Blikk.

Már kormányzati körökben is támogatást élvez a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) javaslata, hogy ha az elkövetkező 10-15 évben 700 metró- és HÉV-kocsit kell vásárolnia a BKV-nak, sokkal olcsóbb és hasznosabb lenne gyárat telepíteni, mint külföldről beszerezni.

– Az ötlet mindenképpen jó, és a kormánynak komolyan kellene vele foglalkoznia – vélekedett a felvetésről Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának az elnöke a VEKE javaslatáról. Dorner Lajos, a civil szervezet elnöke szerint 700 metrókocsi olyan óriási mennyiség, hogy önmagában is eltart egy üzemet, akár évtizedeken át.

– Magyarország érdeke, hogy a metrógyár is belföldön létesüljön, ezáltal a kocsik vételárának jelentős része adók és járulékok formájában visszakerül az államháztartásba – indokolta Dorner a mostani kezdeményezést, amelyhez csatlakozott Rogán Antal. A politikus szerint szerint azonban előbb alaposan meg kell vitatni a kérdést.

– Figyelembe kell venni, hogy a számla nem lenne-e kisebb, ha valamilyen fejlesztés mellett vásárolnánk a kocsikat, s ehhez EU-s pénzt kapnánk. Ha azonban a kormány esetleg a gyárépítés mellett határozna, ott is több megoldás lehetséges. Nem biztos, hogy az állami vállalkozás a legmegfelelőbb, hiszen ilyenkor licenc, illetve gépek beszerzése szükséges, ami körülményes. Okosabb lehet inkább egy nagy gyártóval – akár ázsiaival is – megállapodni az üzem létesítéséről, s a cég nem csak a hazai piacra termelne.

A Főpolgármesteri Hivatal viszont nem lelkesedik a metrógyár ötletéért. Válaszukból megtudtuk: nem kezdeményeznek párbeszédet a kormánnyal a kérdésről, és Tarlós István nem fogja javasolni a gyár tervének áttekintését.

(M. L.?V. J. Z. – Blikk)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik