Közélet

Ne utáljuk ennyire a BKV-t!?

Ezzel a tárggyal kaptunk levelet Norbert nevű olvasónktól, aki védelmébe vette a közlekedési vállalatot. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartok leszögezni néhány dolgot.

1. Nem utáljuk a BKV-t. A BKK-t sem.

2. Ennek a blognak a célja nem a budapesti közösségi közlekedés szapulása, sőt. Elődöm, Gál Mihály és magam is azzal a céllal szerkesztettük/szerkesztjük a blogot, hogy a felvetődő problémák bemutatásával – szerény eszközeinkkel – jobbá tegyük Budapest tömegközlekedését. Miért? Mert szeretjük azt.

3. Meggyőződésem, hogy a blog olvasóinak, az utasészrevételek beküldőinek és a kommentelők többségének sem a panaszkodás az elsődleges célja.

4. Nyilvánvaló, hogy a főváros közösségi közlekedéséért dolgozók döntő többsége – menedzsertől karbantartóig – tisztességesen végzi a munkáját; mindannyiunk közös célja érdekében.

5. Ugyanakkor az is tény, hogy nemigen kapunk olyan levelet, hogy “ma utaztam a 7-es busszal, és minden rendben volt”, hiszen ezt tekintjük az alapnak. (Bár volt már példa hasonlóra.)

Elöljáróban ennyit, most következzen olvasónk levele:

Tudom, hogy a BKV nem tökéletes, de melyik szolgáltató cég az? Tudom, hogy vannak hibái, mint mindenkinek, vagy mindennek. Amit én köszönhetek ennek a cégnek, hogy mikor dolgoznom kell menni, ők segítenek ebben. Hálás vagyok a hajnal 2-3 órakor felkelő járművezetőknek, akik nagy valószínűséggel lemaradnak az esti filmről, az esti gyermekfürdetésről, stb.

Sokáig lehetne sorolni, hogy ők miről mondanak le. Mi azt felejtjük el sokszor, hogy ők is emberek, akik néha hibázhatnak. Azt is mondom, hogy van néhány alkalmazottuk, akik alkalmatlanok a rájuk bízott feladat elvégzésére. Ezt is megtaláljuk mindenhol.

Remélem, azok az “esetbeküldők” és kommentelők, akik így szapulják céget, azok ugyanígy kinyitják a szájukat az egyéb szolgáltatócégeknél. Véleményem szerint, ha egy szolgáltatással nem vagyok megelégedve, akkor nem használom. Vagy mégis? Ha azt mondom szerintem drága a gáznak köbmétere, akkor ne fizessem?! Ja! Azt kikapcsolják?

Azt miért nem hallom egyetlen bevásárlóközpontban sem, hogy: “Ezt hogy képzelik, hogy a kenyér ára 220 forint?! Ha ezt kifizetem, hogy járok dolgozni?” Továbbá a kommentelőknél (főleg akiknek drága az utazás) azért ott figyel a megélhetéshez elengedhetetlen internetelőfizetés is.

Az hogy lehet, hogy nekem még nem volt konfliktusom BKV-ellenőrrel? Én ezúton köszönöm minden dolgozónak a szolgálatát, aki segít a munkába járáshoz. A járművezetőknek, a diszpécsereknek, a bérletpénztárasoknak, a jegyellenőröknek, akik azért vannak, hogy ha én fizetek valamiért, akkor azt más ne használja ingyen!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik