Közélet

“A f@szomat, ez pihenőhely!”

Olvasónk szomorúan tapasztalta, hogy a busz amivel jár, már egy ideje este nem menetrend szerint közlekedik. Volt ideje a következő buszig, így bekopogott a BKV-sofőrök tartózkodójába, ahol tájékoztatást szeretett volna kérni. A címben szereplő mondat fogadta:

Tisztelt BKV!

Szomorúan tapasztalom majdnem minden este, mikor munkából hazafele a 151-es busz Kőbánya Városközponti végállomásánál, hogy a 21:17-es menetrendszerinti járat, rendszeresen 21:15-kor már nincs a megállóban. A következő járatuk közel 20 perc múlva indul újra. Azt is szomorúan tapasztaltam, hogy megpróbáltam az ott lévő pihenőjükben megérdeklődni, miért is van ez így, választ  nem igazán kaptam első nekifutásra, újabb próbálkozás után, az egyik BKV sofőr felállt TV-nézéséből, aztán közölte velem, hogy: "A faszomat, ez pihenőhely, nem reklamáció", miközben én csak érdeklődtem, nem reklamáltam! Ezek után, azt kérdeztem, hogy akkor hol lehet erre a kérdésre választ kapni. A válasz ugyanaz volt, mint az első megnyilvánulása. Sajnos elkerülhetetlen számomra a BKV használata, de javasolni tudnám a buszvezetők kommunikációs készségfejlesztő tréningjét. Szeretném, ha ezzel a jövőbe nem így kéne szembesülnöm.

Köszönettel: Katalin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik