Közélet

A 2-es villamos bevárja az átszállókat

Kicsit több, mint hete írtunk arról, hogy a BKV ismételten trehányul kivitelezte a villamospótlást. A 2-es villamos nem várta meg az átszállókat, a villamospótló busz megérkezésekor indult is, így az összes átszállni szándékozó utas a megállóban maradt. Most, egy hét elteltével ismét visszamentünk és megpróbáltunk átszállni a villamosra, most azonban 20 utas véleményét is kikértük.

Az elmúlt két napban hat alkalommal utaztam a 2-es villamospótlóval és a 2-es villamossal, és az eddigiektől teljesen eltérő tapasztalatokat szereztem. Az előző héten hat átszállásból mindössze egyszer várta be a villamosvezető hölgy az utasokat, most azonban hat próbát hat sikeres átszállás kísért, azaz egyértelműen javult a statisztika. 20 megkérdezett utasból 14 rendszeresen használja a villamos és a pótlóbuszt is. 14 utasból 12 egyértelműen kijelentette, hogy az elmúlt időben sűrűbben megvárja őket a villamos, nem megy el az orruk előtt.  (20 emberből 9 ismeri, vagy hallott már a BKV-figyelőről:)

 

 

Külön köszönet annak a villamosvezető hölgynek, aki június 25-én, hétfőn este 18.42-kor a Havas utca megállóban megállt, majd visszanyitotta a villamos ajtajait, amikor meglátta a villamosa mögött éppen beálló villamospótló buszt. Villamosa száma: 14-34. Hatalmas puszit küldünk neki!

Ismét egy kisebb sikert tudhatunk magunkénak, reméljük, hogy az utazóközönségnek valamelyest segíthettünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik