Közélet

A BKV hétszázezer embert vesz semmibe

Nem rég segítséget kért tőlem a hírszerző egyik munkatársa a villamos kisiklással kapcsolatban. Beszélgetésünk során rákérdeztem, hogy megkapták-e a BKV mára ígért közleményét, melyet válaszlevélben el is küldött nekem.

Az érdekesség csupán az, hogy megkértem ma a cég sajtóosztályát, hogy a közleményt küldjék el nekem is, szeretnék az eseményekről beszámolni, hisz az egész „botrány” innen indult, ilyen szinten mégis csak van egy kis közünk az egészhez. A blog olvasói, és szerkesztői ünnepnapokat szántak arra, hogy végigpásztázzák az internetet, és valamilyen módon, de segíteni tudjunk az ismeretlen tettesek felderítésén.

A közlekedési társaságnak ez sem elég. Nem várjuk el a köszönő tartalmú levelet, erre nincs is szükség, de vehették volna a fáradságot, és a címzettek közzé a blog e-mailcímét is beírhatták volna. Szerencsére vannak még olyan emberek, akik az interneten összegyűjt, BKV-s társaságot figyelembe veszik, és továbbküldték nekünk a közleményt.

A BKV a közeljövőben olyan segítségre számíthat, amennyit Ő nyújt a BKV-s utasoknak. Hiába kérnek összefogást, ha az interneten tömörülő BKV utasokat, több mint hétszázezer embert semmibe vesznek!

Feljelentést tett a BKV a rongálók ellen

Március 20-án este 21.00 óra után ismeretlenek kisiklatták és megrongálták az egyik 56-os jelzésű villamost a Fehérvári úton. A jármű utasokat szállított, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Az eset után a Társaság helyszínelői és a rendőrség is megvizsgálta a helyszínt. A BKV Zrt. ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a XI. kerületi rendőrkapitányságon.

Társaságunkra különösen nagy terhet rónak a járművek utasterében és külső burkolatán, illetve az állomásokon keletkező, vandalizmus, graffitik, rongálások által okozott károk. Ezeknek a helyreállítására évente átlagosan 100-120 millió forintot költ a BKV.

A tetten ért személyek ellen természetesen minden esetben feljelentést tesz a Társaság. A BKV Zrt. felhívja az utasok figyelmét, ha bármi olyat észlelnek, ami bűncselekménynek minősül, azonnal hívják a rendőrséget, vagy a BKV Zrt.-t a 06-80-40-66-88-as ingyenes zöld számon. Összefogásra van szükség annak érdekében, hogy felelőtlen rongálók ne veszélyeztethessék az utasok épségét, és ne okozhassanak kárt a közösségi közlekedésnek.

Budapest, 2008. március 26.

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Ajánlott videó

Olvasói sztorik