Foci

A Manchester Citynek változtatnia kell

Jelentősen át kell alakítania keretét a Manchester Cityek ahhoz, hogy a klub kerete megfeleljen a Premier League szabályainak.

Az előírások szerint a bajnokságba minden együttes 25 futballistával nevezhet, közülük nyolcnak “hazai nevelésűnek” kell lennie. Ez azt jelenti, hogy 21 éves koruk előtt legkevesebb három szezont angol vagy walesi csapatnál kellett eltölteniük.

Az új szabályozás egyik legnagyobb károsultja a Manchester City, a klubnak ugyanis 37 fős felnőtt keretéből kell lefaragnia.

Lapértesülések szerint Roberto Mancini alakulatából távozhat Craig Bellamy, Nigel De Jong és Stephen Ireland is. Bellamyt 14 millió fontért igazolták le, eladási árát azonban csak 4 millióra becsülik. “Viszi” a pénzt Nigel De Jong is, aki 16 millióért érkezett, távozásával azonban csak 11 millió folyhat be a kasszába. Sokkal jobb üzlet Ireland eladása, aki ingyen igazolható volt, most viszont 12-15 millió fontért kelhet el.

A Laziótól érkező szerb Aleksandar Kolarov leigazolásával veszélybe került Wayne Bridge pozíciója is, az angol válogatott játékos nem biztos, hogy megelégszik a “másodhegedűs” szerepével. Amennyiben eligazol, a City 7 millió fontot remélhet érte. A Chelsea korábbi játékosa tavaly 10 millióért költözött Manchesterbe.

Szakértők szerint a védekező középpályások közül Pablo Zabaleta és Vincent Kompany is elhagyhatja Manchestert.

Kényes kérdés a 32,5 millióért megszerzett Robinho ügye. A brazil csatár kölcsönben a Santost erősíti, és bejelentése szerint nem is áll szándékában visszatérni Európába, míg nem talál magának új csapatot. A manchesteri vezetés becslések szerint 20 millió fontért tudná eladni őt.

Távozhat Shaun Wright-Phillips is, akit ugyanazon az áron – 9 millióért – tudnák eladni, amennyiért vették.

A Manchester City veszteségei az eladásokat követően akár a 40 millió fontot is elérhetik. A csapatba 2008 augusztusában vásárolta be magát az Abu Dhabi Group, az utóbbi két évben a jobb eredmények érdekében jelentős kiadások révén bővült a keret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik