Szórakozás

Farm VIP: Erdélyi Mónika drámakirálynőként sírta végig a kiszavazás napját

Attól félt, hogy haza kell mennie.

Az első farmgyűléshez érkezett a reality, ahol a sárga csapatnak kellett szavaznia arról, hogy melyik társukat küldik haza. Erdélyi Mónika már az esemény előtt kisírta magát attól tartva, hogy a többiek hazaküldik, Papadimitriu Athinának pedig arról beszélt, hogy mennyire rosszul esik neki, hogy Póth Dia nem kedveli őt.

Erdélyi ezután két szavazatot kapott, – Póth Diától és Buzás Dorottyától – de végül megúszta a veszélyzónát. A gyűlésen viszont még egyszer elsírta magát, amiért Dóri azzal az indokkal szavazott rá, hogy csak a konyhában időzik.

Kapcsolódó
Farm VIP: Megvan a sárga csapat első kiesője
Az évad első farmgyűlésének eredménye csak a véletlenen múlt.

Említette Dóri a konyhát és ez nekem iszonyatosan rosszulesett, mert ő kért meg többször is, hogy én főzzek. Most mondtam volna azt, hogy nem főzök, egyetek, amit akartok? Most akkor mit követtem el? Mindig oda rohantam, ahol szükség volt rám. Nem tudok ennél jobb lenni. Úgy gondolom, hogy mindent, de mindent megtettem és nagyon fáj

– mondta sírva Erdélyi Mónika.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik