Délután, Budapesten vették őrizetbe a tett elkövetésével gyanúsított – korábban Sztojka Csabaként azonosított – férfit. Kihallgatása most is folyik, a rendőrség javaslatot fog tenni előzetes letartóztatására – közölte Csillag Melinda.
Videó az elfogásról:
A Magyar Nemzet szeptember 10-én – az áldozat fiának elmondása alapján – arról írt, hogy az apát húsz alkalommal rúgták fejbe támadói egy élelmiszerüzlet előtt. A támadók ezt megelőzően egy vevőt bántalmaztak. Azért fordultak újabb áldozatuk ellen, mert az arra kérte a garázdákat, hogy hagyják abba a verekedést.
A lap beszámolója szerint az 53 éves férfit kórházba szállították, de sérüléseibe szombat hajnalra belehalt. A Magyar Nemzet párhuzamot vont a pesterzsébeti bűncselekmény és a 2006 októberében Olaszliszkán történt “lincselés” között, ugyanis az áldozat fia azt mondta, édesapját két roma rugdosta meg.