Nagyvilág

“Egy férfi vére folyik a testemben”

Hannah-Partos-es-magyar-szarmazasu-edesapja(960x640).jpg (angliai magyarok, leukémia, donor, )
Hannah-Partos-es-magyar-szarmazasu-edesapja(960x640).jpg (angliai magyarok, leukémia, donor, )

Miután kétszer is kapott őssejteket ugyanattól a férfitól, a félig magyar származású leukémiás lány azért kampányol Nagy-Britanniában, hogy minél többen jelentkezzenek donornak. Mivel édesapja magyar, édesanyja pedig horvát származású, nehéz volt adományozót találni neki.

A Londonban élő Hannah Partos, vagy ahogy magyarul mondanánk, Pártos Hanna 22 évesen tudta meg, hogy leukémiás.

2012 karácsonyán kezdte magát rosszul érezni – azt mondja, olyan volt, mintha egy nagyon komoly influenzát kapott volna el. Azzal a különbséggel, hogy a betegség hónapokig gyötörte.

Feldagadtak a mandulái, magas láza volt, és szinte alig bírt kikelni az ágyból. Először antibiotikumokkal kezelték, és négyszer kellett visszamennie az orvoshoz, mire végül diagnosztizálták nála a súlyos betegséget és elkezdték a kezelését.

Hannah azóta blogot vezet, amelyben arról ír, milyen az élet a leukémia után. Tavaly nyáron csontvelő-, vagy ahogy a modern terápiát nevezik, őssejtátültetésen esett át.

Hannah tavaly nyáron őssejt-transzplantáción esett át

Nem volt egyszerű donort találni neki – vegyes származása megnehezítette a keresést. Hannah édesapja magyar-zsidó származású, édesanyja pedig horvát.

Testvéréről hamar kiderült, hogy nem megfelelő donor, így a lány orvosai a hivatalos regiszterekben kutattak tovább, de nem kecsegtették túl sok jóval. Szerencsére mégis sikerrel jártak – egy hónappal később megtörténhetett a transzplantáció.

De ezután sem ment minden simán!

Hannah a Hír24-nek adott interjúban beszél arról, hogy az első után miért volt szükség még egy beavatkozásra, és hogy miért szeretne egy napon találkozni azzal a férfivel, aki megmentette az életét.

Hannah nagyapja, Pártos Géza, egy jól ismert magyar színházi rendező 1969-ben hagyta el Magyarországot családjával. Hivatalosan csak nyaralni indultak, de végül nem tértek haza, Londonban telepedtek le.

A család legfiatalabb tagja, Pártos Gábor ekkor 14 éves volt, angol iskolába kezdett járni, majd 18 évesen csatlakozott a BBC-hez, ahol pályájának nagy részét töltötte. Ő Hannah édesapja.

Hannah újságíró édesapja nyomdokaiba szeretne lépni

A lány szintén újságíró szeretne lenni. Gyógyulása után a Guardiannél várja egy gyakornoki pozíció, amit betegsége és a transzplantáció mellékhatásai miatt egyelőre nem tudott elkezdeni. De cikkei, blogos posztjai már most folyamatosan jelennek meg a brit lapokban.

Hannah egyik fő célja, hogy felhívja a figyelmet a donorrá válás fontosságára, hiszen a brit leukémiás betegek egy jelentős része még mindig külföldről kap megfelelő őssejtet. Azt mondja, a regiszterbe jelentkezés egyszerű: a név és egy nyálminta adásával gyakorlatilag bárki bekerülhet az adatbázisba, amivel egyszer talán életet is menthet.

Olvasói sztorik