Belföld

Benzinnel locsolta le élettársát, majd égő cigarettával próbálta eltalálni

Hátborzongató bűnügyről számolt be honlapján a rendőrség. Tájékoztatásuk szerint még júniusban történt, hogy egy 43 éves férfi karádi családi házuk melléképületében összeveszett élettársával, majd a szóváltás hevében egy kannából több liter üzemanyaggal locsolta le párja haját és ruháit. A benzintől elázott nő először a lakásba menekült, onnan kérte a rendőrök segítségét, majd a híváskezelő tanácsára az utcára szaladt.

A körzeti megbízottak perceken belül a helyszínre értek, és a tömény benzinszagot érezve rögtön felmérték a helyzet veszélyfokát. Az udvarról egy égő cigarettával a szájában kiabálva lépett elő a nap folyamán elfogyasztott alkoholtól ittas férfi, akit az egyenruhások utasítottak, hogy a csikket az ellenkező iránya azonnal dobja el. A rendőrök látták, hogy a férfi nem tesz eleget a felszólításnak, sőt a cigarettába beleszívva az asszony felé próbálja dobni azt.

A mozdulatot félbeszakítva a körzeti megbízottak az agresszort elfogták. A megyei nyomozók emberölés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a karádi lakost.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálói a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Somogy Megyei Főügyészség részére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik