Üzleti tippek koronavírus

Így készültek a vállalatok a negyedik hullámra

Getty Images
Getty Images
A nagyvállalatok már az ősz elején tudatosan készültek a járvány újabb hullámára. Az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében szinte minden válaszadó tervezett valamilyen intézkedést. A K&H kutatása szerint minél több munkatársa van egy társaságnak, annál inkább komolyan vette a felkészülést.

Bár a nagyvállalatok többsége idén őszre már nem várt a tavaszihoz hasonló súlyosságú hullámot, a felkészülést komolyan vette – ez derült ki a szeptemberi felmérésből, amelyet a 2 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező magyarországi társaságok körében végeztek.

A megkérdezettek csupán tizede számított arra, hogy a tavaszihoz hasonló mértékű üzleti hatással lesz rájuk a járványhelyzet az év hátralévő részében. 46 százalékuk érezhető, de gyengébb gazdasági hatásokkal tervezett, 42 százalék pedig nem várt érdemi hatást.

„Az optimista várakozások mögött feltehetően az áll, hogy az elmúlt több mint másfél év alatt a cégek megtanulták, milyen óvintézkedésekkel vészelhetik át könnyebben az újabb hullámot. Szintén közrejátszhat, hogy a szakemberek előrejelzései miatt jobban tervezhető, hogyan alakulhatnak a megbetegedések, és így a felkészülésre is több idő volt” – értelmezte az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H üzleti ügyfelek divízió vezetője.

Minél több a munkatárs, annál szigorúbbak az óvintézkedések

A negyedik hullámra való felkészülésben kiemelt szerepet kap a kötelező maszkhasználat ismételt bevezetése és a gyakoribb fertőtlenítés, mindkettőre a vállalatok nagyjából kétharmada (67%, illetve 66%) készül. Emellett a válaszadók 51 százaléka tervezi ösztönözni a kollégákat, hogy oltsák be magukat. Megközelítőleg minden harmadik vállalat készül az egy légtérben tartózkodás szabályainak szigorítására (33%), valamint több lehetőséget biztosítani az otthoni munkavégzésre (32%).

Kapcsolódó
Három nagyobb cégnél kötelező az oltás a dolgozóknak
A többség inkább kivár vagy nem tette kötelezővé a vakcinát.

97 százalék tervezi valamilyen módon csökkenteni a vírus jelentette egészségügyi kockázatot, ám a 250-nél több alkalmazottat foglalkoztató cégek az átlagosnál is komolyabban veszik a felkészülést. 77 százalékuk számol kötelező maszkhasználat bevezetésével, 54 százalékuk pedig az egy térben tartózkodás szabályainak szigorításával.

Az oltakozás ösztönzése és a home office is a legnagyobbaknál népszerű igazán: előbbire 67 százalékuk tervez nagyobb hangsúlyt fektetni, utóbbira pedig 42 százalékuk készül több lehetőséget adni, mint nyáron.

Szektoronként nézve az ipar a legaktívabb az óvintézkedések tekintetében: a megkérdezettek 76 százaléka számol kötelező maszkhasználat bevezetésével, 44 százalékuk pedig az egy térben tartózkodás szigorúbb szabályozásával. A beoltásra való ösztönzésben a szolgáltató szektor jár az élen, a cégek 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeretné meggyőzni dolgozóit a vakcináció jelentőségéről – ez lényegesen magasabb, mint minden más szektorban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik